Helyi szinten akadozhat az ellenzéki összefogás, de az országosban mindenki hisz

Bár Gödön esett szét a leglátványosabban az ellenzéki koalíció, vidéken és Budapesten is egészen változatos módon tudnak egymással összeveszni a pártok. A hvg.hu-nak többen egyéni konfliktusokról beszéltek, és állították, ebből nem szabad országos következtetéseket levonni. De mennyire rontja ez az ellenzéki brandet 2022-ig?



Dull Szabolcs: Nekem nincs titkolnivalóm

Az Index néhány napja elbocsátott főszerkesztője az ATV-ben azt mondta: fideszeseknek és ellenzékieknek is megvan a telefonszáma, így nem tehet róla, ha időnként felhívják.



Szlávik: Lazul a fegyelem

Nem igazán hordunk már maszkot, és távolságot sem tartunk az infektológus szerint. Ez pedig gond. "Nem a maszkhasználat szabályait kell szigorítani, hanem azokat kell betartani, amik jelenleg vannak".


Kihátrál a kórház a vesztegetés miatt elítélt orvos kitüntetéséből

Írásbeli figyelmeztetést kapott a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház orvosigazgatója, aki Semmelweis-napi dicséretre terjesztette fel azt a kollégájukat, akit korábban vesztegetésért felfüggesztett börtönre ítéltek. A kórház főigazgatója szerint kollégájukat hiányos adatok alapján terjesztették fel dicséretre. Az orvos elismerését etikai okokból elfogadhatatlannak tartja az EMMI, és a Magyar Orvosi Kamara is jelezte: az onkológus-nőgyógyász kitüntetése nem volt megalapozott és időszerű.


Elbúcsúzott a TASZ is az Indextől

Mostantól még nehezebb lesz elérni a célunkat, egy szabad Magyarországot építeni - ezzel búcsúzik a jogvédő szervezet az eddig ismert Indextől, de azért a reményüket fejezik ki, hogy a búcsúzó indexes kollégák kiállásából valami új születhet.