Ezer négyzetméteren ég a nádas a szegedi Bika-tónál
A tűzoltók három vízsugárral, kéziszerszámokkal, puttonyfecskendővel kezdtek oltani.
A tűzoltók három vízsugárral, kéziszerszámokkal, puttonyfecskendővel kezdtek oltani.
Egyszerre konfliktusos és válságokkal teli a Jobbik jelenlegi helyzete, belülről a kilépések, kívülről az ÁSZ gyötri őket. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.
A Népszava szerint új koncepció formálódik, ezt jelzi a washingtoni Holokauszt Múzeum vezetőjének budapesti látogatása. Az emlékközpont idén már Köves Slomó szerint sem nyílik meg.
A lakás tulajdonosának áramlopás miatt is felelnie kell.
Ciprusi iratai lejártak, de az ottani külügyminisztérium nem reagált a kérelmére és nem látták el érvényes papírokkal.
A 38 éves nő szülei meghaltak, a 24.hu-nak nyilatkozó szomszédok szerint napokig sikoltozott, de a hatóságok nem segítettek.
A kiérkező igazságügyi orvos szakértő elsődlegesen kizárta az idegenkezűséget.
Vakvezető kutyája miatt nem engedték fel egy Londonba tartó gépre.
Nem pályáztak az MTA-kutatóintézetek arra a 17 milliárd forintra, amit visszatart tőlük a Palkovics László vezette innovációs minisztérium. A helyzet pattanásig feszült, az elnökség titkolózik és tárgyal, közben fogy a pénz, a kutatók nem biztosak abban, hogy az áprilisi fizetésüket megkapják. A kérdés, ki adja fel előbb: Palkovics László vagy az MTA-elnök Lovász László.
A párt szerint mivel nincsen kampányidőszak, nem folytathatna kampánytevékenységet a kormány sem.
Császár Attila egyedüliként tudósított a 2006-os tévészékházi ostromról, 2017-től az Echo TV-nél dolgozott.
Az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerint a magyar miniszterelnök politikája rossz irányba halad.
Fákat vágnak ki a Nagy Imre-szobor áthelyezése miatt, az engedélyt egy nap alatt adták ki - folytatódnak a botrányok az ügyben.