Index-botrány
Alig néhány hónap telt el azóta, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgása miatt felállt a szerkesztőség és új hírportál indított Telex néven, máris menesztették a helyükre kinevezett vezetőket az Index éléről. Szűk fél év alatt tehát két fordulatot is megélt Magyarország egyik vezető hírportálja - kövesse velünk az eseményeket cikksorozatunkban.
A 444.hu kérdezte Dömötör Csaba államtitkárt, mi a véleménye a kormánynak arról, hogy a napokban szinte az összes Index-dolgozó felmondott, a lap pedig – úgy legalábbis, ahogy eddig ismertük – megszűnőben.
Dömötör válaszában a már ismerősnek mondható mantrákkal kezdett, hogy a kormánynak magántulajdonban lévő cégekhez nincs köze, és hogy a médiaügyeket politikusoknak nem dolguk kommentálni. Dömötör ezután hozzátette azt is, hogy ha bővebb tájékoztatást szeretnének (mármint a 444-esek),
akkor forduljanak Gyurcsány Ferenc pártjához.
Dömötör válaszában egy olyan mondat is elhangzik, hogy "hajrá, sokszínű magyar sajtó!", amely a Fidesz-közeli médiabirodalom, a KESMA miatt különösen pikáns.