Orbán: Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást
A járvány erejét Budapesten is letörtük – mondta.
A járvány erejét Budapesten is letörtük – mondta.
Tóth Richárd
Csütörtöktől szombatig közel 4 millió maszk érkezett Kínából Magyarországra.
hvg.hu
A Fővárosi Főügyészség szerint félő, ha a férfi szabadlábon marad, megpróbál megszökni.
MTI
Az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján a családügyi államtitkár bejelentette, engedélyezik a napközis nyári táborokat, hamarosan pedig az ott alvós nyári táborokról is döntenek.
hvg.hu
A gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta az áldozatot, hogy az belehalt sérüléseibe.
MTI
Az ellenőrzés során megállapították, hogy az idősek védelme érdekében ebben az intézményben is további járványügyi intézkedésekre van szükség.
MTI
A járványhelyzet miatt a korábbi éveknél is nagyobb fejtörést okozhat idén a szülőknek, hogy oldják meg gyerekeik nyári felügyeletét, hiszen az éves szabadságuk nagy részét sokan - kényszerből vagy önként - már mostanra kivették, pedig még véget sem ért a tanév. A kormány korábban halvány ígéretet tett rá, hogy keres valamilyen megoldást a nyári gyerekfelügyeletre. Sokaknak viszont nemcsak a szünidőre, hanem már most szüksége lenne valami alternatívára a jelenlegi, nem túl vonzó ügyeleti csoportok helyett. Újranyitnak-e még júniusban az iskolák? Jövő hétre eldőlhet.
Balla István
Joó Hajnalka
Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik – mondta az igazságügyi miniszter, miután az ügyészség mindkét, nagy sajtónyilvánosságot kapó ügyben megállapította, nem követettek el rémhírterjesztés azokat, akiket elvitt a rendőrség.
hvg.hu
Orvostudományi vezetőkkel folytatott konzultációt Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban a koronavírus-helyzettel kapcsolatos soron következő intézkedésekről. Ezek között lehet Budapest újranyitásának kérdése is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A vidéki járványügyi korlátozásokról már megjelentek a részletszabályok, a budapestiekről szombat délután határozhatnak. A főváros az óvatos nyitás híve. Világszerte a koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 4,5 milliót. Olvasson el minden fontos hírt a járványról a hvg.hu percről percre tudósításában!
hvg.hu
570 koronavírusos beteget ápolnak kórházban és 45-en vannak lélegeztetőgépen a legfrissebb adatok szerint. De az aktív esetek száma csökkent.
hvg.hu
A kormánydöntés megjelenése előtt nem sokkal Orbán Viktor telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
hvg.hu
Fokozatosan és óvatosan, de a fővárosi kerületek vezetőinek többsége egyetért azzal, hogy itt az ideje lazítani a kijárási korlátozásokon, és hasonló véleményen van a főpolgármester is. Információt azonban továbbra sem kapnak a pontos járványügyi adatokról. Orbán Viktor eközben az időt húzza, és járványügyi szakemberekkel is egyeztetni akar.
A kórházak az ágyak jobb kihasználása érdekében tárgyalhatnak egymással.
hvg.hu
Kassai Dániel a büntetés ellenére hétfőn is megy demonstrálni.
hvg.hu
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által kiírt versenyképesség-növelő pályázat keretében a közép- és nagyvállalatok – köztük ezúttal a budapestiek is – akár 285 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak új beruházásra, ami ráadásul előlegként is felvehető.
Ernst&Young Tanácsadó Kft.
Az oldalukról is levették a hírt és a Youtube-videót se lehet már megnézni.
hvg.hu
Egy 24 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy kábítószert adott el az érettségi bulira készülő társaságnak.
hvg.hu
A Századvég jogi szakértőjének szavait a rendőrség véleménynyilvánításnak tartja.
hvg.hu
Belgrádban tett bejelentést a kormányfő.
MTI