Vádat emeltek a férfi ellen, aki bosszúból felakasztotta gyerekkori barátját
Csak a gyors orvosi segítségnek köszönhető, hogy a sértett nem halt meg.
Csak a gyors orvosi segítségnek köszönhető, hogy a sértett nem halt meg.
hvg.hu
A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőket.
hvg.hu
A kormánybiztos szerint a következő egy évben eldől a Fidesz és a kormány sorsa.
hvg.hu
Nem kérhetnek a szülők vagy a pedagógusok a szakszolgálatnál vizsgálatot, hogy alkalmas-e a gyerek az iskolakezdésre.
hvg.hu
Az, hogy a Fidesz számára elmúlt az aranykor, mára egyértelmű lett. A kérdés csak az, most milyen irányba indul el a kormánypárt.
Tóth Richárd
Nem ért egyet a nyíltan rasszista Siklósi Beatrix kinevezésével a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának három tagja.
hvg.hu
Egy családi házban három holttestet, köztük egy gyerekét találták meg.
MTI
A főpolgármester kezébe jutott egy érdekes levél, amelyben – mint fogalmaz – az állami kukaholding vezérigazgatója magát a miniszterelnököt írja felül.
hvg.hu
Úgy tudni, füstmérgezés okozta a három ember halálát.
hvg.hu
A Szeviép-ügy miatt vizsgálatot rendelt el az Országos Bírói Hivatal új elnöke a Szegedi Törvényszéken. A törvényszék elnöki posztjára kiírt pályázat elbírálása is csúszik emiatt.
Szlavkovits Rita
Iváncsa polgármestere, Molnár Tibor indul a Fidesz támogatásával a Fejér megyei 4-es választókerületében.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A férfi azt állítja, hogy csak egy szörfdeszka-bizniszbe akarta bevonni a nőt, aki bepezsgőzött és túlszívta magát.
MTI
Baranyi Krisztina más önkormányzatoknak mutatna példát.
hvg.hu
Az alkalmazott a rakodógép mögött dolgozott, amikor megtörtént a baleset.
hvg.hu
Káromkodva, agyonütéssel fenyegette a luxusautós a mozgássérült férfit, akit utána bántalmazott is a szántódi Sparnál. A megvert férfi az ATV Híradójának beszélt arról, hogy a fiatalembertől azt kérte, tegye ki a rokkantkártyát, ha már egy mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen várakozik, de az feldühödött, amiért szerinte lefotózta az autóját.
hvg.hu
Önkormányzati lakásra váró férfitől csaltak ki pénzt Zuglóban, de duplán pórul járt.
hvg.hu
Egy sötét, áram nélküli szobába zárták a férfit, és azzal fenyegették, hogy levágják a fejét. Végül sikerült megszöknie.
hvg.hu
„Van ellenfél. Ettől elszokott a Fidesz” – figyelmeztet a kormányhű gondolkodó, G. Fodor Gábor. Nem ő az egyetlen, aki körön belülről emeli fel mutatóujját, jó lesz figyelnie a Fidesznek és Orbán Viktornak.
hvg.hu
Az eladó helyett a vevő magyarázkodik, hogy miért kapott rossz terméket.
hvg.hu