A Wizz Air bocsánatot kért Schobert Norberttől, amiért nem akarták felengedni a fiát a gépre
De végül együtt utazhatott a család. Schoberték pedig bocsánatkérést kaptak.
De végül együtt utazhatott a család. Schoberték pedig bocsánatkérést kaptak.
hvg.hu
A Magyar Honvédség intézményeiben semmiféle bántalmazást, megalázást nem tűrnek el, ez ellen a lehető leghatározottabban fellépnek – mondta Németh Szilárd a honvéd középiskolában történtekre, amit a hvg.hu tárt fel. Arra is hivatkozott, hogy feljelentést tettek a májusi ügy miatt, bár azt nem említette, hogy csak azután, hogy hónapokkal később firtatni kezdtük az ügyet.
Sárközy Tamás jogászprofesszorral a HVG hetilap csütörtökön megjelenő számában közlünk interjút. Szerinte nem történt meg az autokratikus áttörés, Magyarország nem hasonlítható az azeri vagy a kazah rendszerhez, bár „nem vitás, hogy vannak autokratikus vonásai” a honi berendezkedésnek.
HVG
Budapesten, Sopronban és Zamárdiban, valamint a ferihegyi repülőtér környékén ellenőrizték a taxisokat a közlekedési hatósági szakemberei az elmúlt hetekben.
MTI
A főváros mellett a legfrissebb bűnözési listák élére felkerült Szekszárd és Győr is. Az egykor rossz hírű Miskolc vagy Érd viszont a középmezőnyben áll a hivatalos rendőrségi és ügyészségi statisztikák alapján – írja a csütörtökön megjelenő HVG.
HVG
Fizetett a vevő, mégsem akar kiköltözni az eladó – alighanem ez a legrosszabb, ami történhet egy lakásvásárlóval. Szerencsére e lehetetlen helyzet könnyen elkerülhető, ha úgy kötjük meg az adásvételi szerződést, hogy az alapján akár közvetlenül is végrehajtási eljárást lehessen indítani a szerződésszegő eladóval szemben.
MOKK
A magyar populisták – a Fidesz-szavazóknak és a Jobbik támogatóinak – egyik vágyott aranykora az 1980-as évek, derül ki egy friss tanulmányból. A populisták ráadásul megtanulták, hogyan tudnak hatalmon maradni: elmossák a valódi és hamis hírek közötti határvonalat. Az sem baj, ha a vezér korrupt, csak karizmatikus legyen.
Tóth Richárd
Nem állnak jól az EP-s bizottsági elnöki és alelnöki jelölésekkel a fideszesek, ha esetleg uniós biztosnak sem választják meg Trócsányi Lászlót, az ATV szerint Deutsch Tamás lehet a befutó.
hvg.hu
Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő és az Európai Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciójának tagja közölte, a reggeli frakcióülésen úgy döntöttek, nem támogatják a fideszes jelölteket az Európai Parlament szakbizottságainak alelnöki posztjaira.
hvg.hu
És a kerettantervek is elkészülnek lassan. A Nemzeti alaptantervből (NAT) húztak 200 oldalt.
hvg.hu
A politikus ellen már jövő héten vádat emelhetnek, az ügyvédje szerint abszurd a vád.
hvg.hu
A megyeszékhelyek háromnegyedében, 14 városban kevesebb járőr, járőrvezető és járőrparancsnok dolgozik, mint kellene – írja a 24.hu a megyei rendőrkapitányságoktól közérdekű adatigénylés útján kapott dokumentumokra hivatkozva.
hvg.hu
A Politico szerint a korábbi külügyi bizottsági elnök bejelentkezett, így még távolabb kerülhet a Fidesz a fajsúlyos EP-pozíciótól.
hvg.hu
Háromnapos rendezvényen vitatják meg Európa jövőjét és a vallásos sajtó kihívásait.
Készüljön, minden nagyobb fesztiválon elkérik majd az adatait. Ha nem tetszik, meg se vegye a jegyet.
Windisch Judit
Gyakran szükségtelenül tág spektrumú antibiotikumot adnak az orvosok a betegeknek, ami súlyosabb mellékhatásokkal, a rezisztencia gyorsabb kialakulásával jár.
hvg.hu
Felhős idő lesz némi csapadékkal, kicsit fel is kell majd öltöznünk.
hvg.hu
Ezzel maga a miniszterelnök dicsekedett el.
hvg.hu