Karácsony nem szól vissza Gyurcsánynak
Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester jelöltje egy Facebook-bejegyzésben közölte, nem száll vitába az őt egy nappal korábban bíráló Gyurcsány Ferenc ellen, a célja ugyanis az összefogás és a Fidesz legyőzése.
Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester jelöltje egy Facebook-bejegyzésben közölte, nem száll vitába az őt egy nappal korábban bíráló Gyurcsány Ferenc ellen, a célja ugyanis az összefogás és a Fidesz legyőzése.
hvg.hu
Folyik a munka, de az ünnep alatt nem kerül felszínre a roncs.
hvg.hu
A sértődékeny szomszédok szerint nem segíti a barátságot, ha horgas ujjú keselyűként ábrázoljuk őket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Amint színre lépett a Pálinkás József és más, jobboldali értelmiségiek által létrehozott Felelős Értelmiség csoport, többen az új reménységet látták meg benne. Az öröm azonban még korai.
Windisch Judit
Szlovák segítséget kértünk, csökkenhet a Duna vízszintje, ez segítheti az elsüllyedt Hableány kiemelését.
MTI
Pozsonyban történt a kellemetlen eset, hogy ellenvéleménnyel találkozott egy magyar kormánytag.
hvg.hu
Sok villanyoszlopon lengedeznek még a jelöltek.
MTI
A DK jelöltje szerint a közgyűlés is ellenzéki lesz, a Momentum jelöltje pedig a fideszesekre is számít.
hvg.hu
Egyszer már ettől idegbajt kapott Szijjártó Péter, mégis megtörténik.
hvg.hu
Továbbra sem tett vallomást a Viking Sigyn kapitánya, C. Yuriy. A nyomozás számokban.
hvg.hu
Kollégánk szombaton hajnalban 6 óra előtt ellenőrizte a helyszínt, ahol a Hableányt kiemelik majd a vízből.
hvg.hu
A TEK szerint leghamarabb vasárnap kezdődhet el a Hableány kiemelése, de lehet, hogy csak egy hét múlva. A roncs a hordalékkal és a vízzel 60 tonnát nyom.
hvg.hu
A nagy nyári kitelepülések kárvallottjai Pécsett a vakok.
hvg.hu
Az RTL Klub Híradója utánajárt, a városi vízilabdacsapatot működtető alapítvány volt az ötletgazda, a város viszont máshogy dönt az elnevezésről.
hvg.hu
A pártkérdéseket módszeresen kerülte Karácsony Gergely az Atv péntek esti műsorában, szerinte párthatározatokkal nem lehet felülírni az ő támogatását.
hvg.hu