Harminc idős ember nyomorgott egy kis családi házban, amit illegális szociális otthonként üzemeltettek Hajdú-Biharban
A NAV munkatársai méltatlan körülmények között találtak rá az átvert áldozatokra, akiknek a nyugdíjukat is elvette az üzemeltető.
A NAV munkatársai méltatlan körülmények között találtak rá az átvert áldozatokra, akiknek a nyugdíjukat is elvette az üzemeltető.
HVG
A belgyógyászt korábban azonnali hatállyal felfüggesztették. A hivatalos kommunikáció szerint minden rendben van az érintett osztályon.
hvg.hu
Wossala Rozina például Szingapúrba utazott, hogy a laborban készített húsokról kérdezzen meg helyi szakértőket - ám a vállalatnak arról nincs információja, hogy az utazás költségeit ki állta.
HVG
Bár hivatalos próbaüzemről szó sem lehetett a szlovén Andrada akkuhulladék-hasznosító üzemében, a sóskúti telephelyen már tavaly nyáron bekapcsolták teszt jelleggel a nagy nehézségek árán összeszerelt gépsort – tudta meg a HVG. A birtokunkba került fotók és videók, valamint belső források elmondása alapján a próba eredménye totálisan eltér attól, mint amit a cég kezdettől ígér: a zárt és tiszta rendszer helyett ömlött a grafitot tartalmazó por az üzem gépeiből.
A miniszterelnök azt mondta a Harcosok órájában, hogy még soha nem vette igénybe a honvédség gépét magáncélú utazásai során, pedig erre a jogszabályok lehetőséget adnának neki a védett személyek biztonságának garantálása miatt. Egy korábban ismertté vált olaszországi kitérő kivételt jelenthetett.
HVG
Dopeman a „Jó arcok”-at, Kocsis Máté a „Zebra” nevű kört vezeti. Na de melyik kört vezetheti Schmidt Mária?
HVG
A kormányfő állítása szerint vannak olyan időszakok, amikor úgy érzi, jó lenne, ha eggyel hátrébb léphetne.
HVG
Egy nagykanizsai egyházi óvodában a szülők szerint az egyik pedagógus szigorú büntetéseket alkalmazott, volt, hogy megpofozta a gyerekeket.
HVG
Jevgenyij Beljakov a CEU-n végzett, 2017 óta tartósan Magyarországon élt.
HVG
Az ügyészség szerint a kamasz előre kitervelte a bűncselekményt.
HVG
A férfi tagadta a bűncselekmények elkövetését.
HVG
Kellemes zenei aláfestés jellemzi, és egy mosolygó pap is felbukkan a Sebestyén József emlékére mesterséges intelligenciával készített és a zárt Harcosok Klubja Facebook-csoportban terített felvételen.
A politikus 2006 és 2010 között az MSZP-t képviselte a parlamentben.
HVG
Egy fesztiválon lett rosszul, ám szerencsére gyorsan jött a segítség.
HVG
A Magyarországon magát hivatalosan is szkítának valló 2439 ember egyike, Pócs Alfréd koronavírus-tagadó orvos megint beadta kérelmét, hogy lehessenek a szkíták elismert hazai nemzetiség. Pedig az MTA szerint sem léteznek, és az Országgyűlés is visszadobta már a korábbi kérelmet.
A két nő életét csak a gyors orvosi beavatkozás tudta megmenteni. A nyolcadikos diák beismerte tettét.
HVG
Csak a kampány elején vagyunk, de máris sok a betarthatatlan ígéret Pottyondy Edina szerint. A humorista-influenszer úgy véli, a politikusok 30 éve verik szét a piacgazdaságot, csak hogy mesterségesen a szocializmusban tartsák a társadalmat.
HVG
Nem kell már tartós tejet venni, jön a világháború, kivéve Magyarországon – üzeni Orbán. A miniszterelnök több tényező – migráció, fegyverkezési verseny, blokkosodás, fegyveres konfliktusok száma és nagyhatalmi rivalizálás – alapján állítja, hogy küszöbön a következő világégés. Megnéztük, milyen statisztikákat használt a miniszterelnök, és mi igaz az állításaiból.
Orbán közeli munkatársát, Nagy János államtitkárt, a Digitális Polgári Körök egyik koordinátorát a „Dopeman-hisztiről” és Magyar Péter „pofára eséséről” is kérdezték a Harcosok Órájában. Nagy Jánosnak voltak válaszai, nem is akármilyenek.
HVG
Válaszolt Sulyok Tamás államfő dorgáló reakciójára Fleck Zoltán jogász, akinek élénk vitát váltott ki a köztársasági elnök lehetséges, 2026-os választás utáni politikai mozgását elemző kijelentése.
HVG