Jövő szeptembertől fizeti a kormány a diákok jogosítványszerzését, a részleteken még dolgoznak
A 2024/2025-ös tanévtől válhat ingyenessé a középiskolások és szakképző intézményekben tanulók számára a “B” kategóriás jogosítvány megszerzése.
A 2024/2025-ös tanévtől válhat ingyenessé a középiskolások és szakképző intézményekben tanulók számára a “B” kategóriás jogosítvány megszerzése.
A férfi tagadta, hogy versenyzett volna.
A MÁV–Volán-csoport már felterjesztette a szaktárcához a javaslatát, hogy szeptember 1-től újabb hét vasúti mellékvonalat állítsanak le és Volánbuszokkal váltsák ki a vonatokat, de hiába szivárgott ki megint előre a pontos „halállista”, a hvg.hu úgy tudja, Lázár János miniszter aláírása még nincs rajta. A tárca és a MÁV is azt közölte kérdésünkre, egyelőre nincs döntés újabb „közlekedésimód-váltásról".
Bár a sofőrnek nem maradt más választása, mint a feladás, utolsó trükként még megpróbált átmászni a hátsó ülésre, hogy menekültnek tettesse magát.
Továbbra is éjjel-nappal dolgoznak a védvonalak mentén az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) munkatársai a Dráva, a Rába és a Mura mellett.
Részletesen beszélt a Corvinus Egyetem docense arról, miként nyúltak egyetemi vezetők át a feje felett, és hogyan vizsgázhatott le egy diákja ezután úgy, hogy arra a mindenki másra is vonatkozó szabályok szerint nem lett volna módja. Három egyetemi vezető – köztük az azóta távozott rektor – ellen is folyt etikai eljárás, és bár első fokon mindegyiküket elmarasztalták, másodfokon már mindenkit felmentettek.
A kormányfő vejének szállodamenedzserét is a vezetői között tudó turisztikai alapítvány szakította messze a legtöbbet júliusban az állami lottócég szponzorkeretéből. Jutott azért az első polgári körből kinőtt alapítványnak, a lupai strandnak, Illényi Katica cégének, sőt egy férfiklubnak is.
A problémát öt éve nem oldják meg.
21 szír illegális migránst szállítva nyitottak tüzet a rendőrökre még novemberben.
Gazdátlanul hagyott csomag miatt intézkedtek.
A zuglói Olajág Otthon egyik legrégebbi, éppen máshol nyaraló lakójának csak szombaton szóltak arról, hogy csütörtökön tűz volt. Hiába sietett vissza az apartmanjába, a víz- és áram nélkül maradt épületben 30 ezer forintnyi étele romlott meg, és azonnal szállást kellett találnia magának valahol. Hogy a holmijaival, értékeivel, alagsorban parkoló elektromos mopedjával mi van, azóta sem tudja.
Egy 47 éves budapesti férfi meghalt, két társa partra úszott.
13 év után vezet újra tv-műsort a kormánypárti csatornán a volt KDNP-s képviselő, korábbi tévés műsorvezető.
Fehér Lada Niva, komoly befolyás az Urál mellett, bányák szerte Oroszországban: ő Konsztantyin Sztrukov, a Rose d’Or nevű luxushajó tulajdonosaként emlegetett oligarcha, aki annak ellenére az egyik legnagyobb orosz üzletember, hogy volt, amikor még Vlagyimir Putyin is haragudott rá.
Hosszabb menetidőre kell számítani a vonalon.
Többet, mint amennyit átlagosan egy év alatt szoktak.
Néhány éve pánikszerűen menekítette gyerekét sok szülő az állami oktatásból, és kérdés, mi lesz most, amikor a státusztörvény miatt jócskán várhatók tanárfelmondások az állami iskolákban. Mozgások még tanév elején is lehetnek, feltéve, ha az új iskola be tudja fogadni a tanulót. Cikksorozatunkban megnézzük, milyen alternatívák vannak az állami rendszeren kívül, és mindez mennyibe kerül. Szakértőnk szerint az viszont fontos, hogy zsákutcába visz, ha csak azért választ valaki alternatív iskolát, mert az államit nem akarja. Ennél több kell.
A Civil Közoktatási Platform felháborodott, hogy a törvény részleteinek egyeztetéséből kihagyták őket és nehezményezik, hogy továbbra se tudják, pontosan mennyivel és mi alapján emelkedhetnek a bérek.
Kisbusz ütközött a szalagkorlátnak.