Tetszett a cikk?

Első alkalommal mutathatják be Magyarországon idén nyáron az ENSZ nőkereskedelem ellenes televíziós kampányát – jelentette be a nemzetközi szervezet emberkereskedelemmel foglalkozó programjának munkatársa Budapesten.

A két 45 másodperces társadalmi célú hirdetést már az angol BBC és az amerikai CNN televíziós társaság is sugározza, a magyar televíziókkal pedig jelenleg folynak a megbeszélések arról, hogy idén nyáron pontosan mikor kezdenék térítésmentesen vetíteni a klipeket – mondta el Kristiina Kangaspunta.



A kampány magyarországi bevezetése során együttműködtek a Belügyminisztériummal, valamint civil szervezetekkel, így a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesülettel is, amelynek ingyenes segélyhívó telefonszáma jelenik meg a két klip magyar verziójának végén. Az ENSZ kábítószerügyi és bűnmegelőzési hivatala által készített és finanszírozott hirdetéseket mintegy negyven országban sugározzák majd az adott ország nyelvén feliratozva, s egy helyi civil szervezet segélyhívó számát feltüntetve.



Az ENSZ munkatársa elmondta, hogy a nemzetközi szervezet most készülő emberkereskedelemmel foglalkozó globális jelentése szerint Magyarország az első tíz tranzitország között van, ugyanakkor célországként és származási országként is magas rangsorolást kapott.



Kristiina Kangaspunta beszámolójából kiderült, hogy Magyarországon keresztül Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba, valamint Japánba, Izraelbe, illetve Kanadába kerülnek nők, főként szexuális kizsákmányolásra. Magyarországra pedig a volt Szovjetunió országaiból érkeznek a legtöbben. Kiemelte, hogy a legtöbb elkövető a közép-kelet-európai régióból származik. Magyarország uniós csatlakozásával egyre inkább célországgá válik majd az emberkereskedelem szempontjából. A felderítetlen ügyek miatt nem lehet pontosan megbecsülni, hogy hány áldozata lehet a bűnözés e formájának.



Az emberkereskedelem mögött a szervezett bűnözés áll, ezért nagyon fontos a nemzetközi összefogás. Magyarország 2000-ben Palermóban aláírta a transznacionális bűnüldözéssel kapcsolatos egyezmény, a parlament azonban ezt még nem ratifikálta. Hegedűs András, a Belügyminisztérium bűnmegelőzési helyettes államtitkára közölte, hogy az emberkereskedelem elleni harcban nagyon szoros kapcsolatot tartanak fenn a civil szervezetekkel, valamint tervezik a rendőrségen belül egy tízfős emberkereskedelemmel foglalkozó részleg kialakítását is. Szintén a közeljövőben hoznak létre egy úgynevezett menedék-házat, amely a Magyarországra került áldozatoknak nyújtana védelmet.



Magyarországon különös veszélyt jelentenek azok a hirdetések, amelyek külföldi tanulást vagy jól fizető állást ajánlanak, mert sokszor kiderül, hogy erőszakkal munkára, vagy szexuális szolgáltatásokra kényszerítik a jelentkezőket. Magyarországon az ilyen hirdetésekre főként a 16-25 év közötti vidéki, kisvárosi vagy falvakból származó alacsony iskolázottságú, idegen nyelvet nem beszélő nők jelentkeznek. (MTI)
180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

Washington bejelentette „az eddigi legjelentősebb szankciókat” az orosz energiaszektor ellen

Washington bejelentette „az eddigi legjelentősebb szankciókat” az orosz energiaszektor ellen

Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

Egy IKEA-raktárban rejtett el aknákat, emiatt menesztették a lengyel tábornokot

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?