Tetszett a cikk?

A Bank Austria Creditanstalt (BA-CA), Ausztria legnagyobb és legjobban fizető bankja átalakítja bérezési rendszerét. A jövőben például megszűnik az a szokás, hogy az alkalmazottak bére a mindenkori infláció több mint kétszeresével emelkedik évente.

A banknak a nyereség kitermelésében a jövőben jobban kell támaszkodnia prosperáló kelet-európai érdekeltségeire, mert az osztrák piacon a pénzintézet kevésbé nyereséges. „A kelet-európai érdekeltségek nélkül a BA-CA nem lenne ilyen jó állapotban, ezért Ausztriában változtatnunk kell” - jelentette ki Erich Hampel vezérigazgató.



A bank a dolgozók érdekképviseletével kötött megállapodás értelmében eddig 50 százalékkal többet fizetett alkalmazottainak a többi bankban szokásosnál, s az utóbbi esztendőkben évente átlagosan több mint 4 százalékkal emelte a fizetéseket – mondta Hampel. Ez azt jelenti, hogy hiába csökkentették közel egynegyedével 11 ezerre a bank dolgozóinak létszámát 1997 óta, a munkabér költség alig változott, s 923 millió eurót tett ki. „Ha nem csökkentettük volna a létszámot, tavaly már veszteségesek lettünk volna” – jelentette ki a vezérigazgató.



A bérrendszer átalakításával a BA-CA-ra is az osztrák bankszövetség kollektív szerződése lesz az érvényes, amely egyebek mellett heti 38,5 órás munkaidőt ír elő, ami a BA-CA-nál jelenleg 37 óra. (MTI)
Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Mianmari és laoszi fegyveresek is masíroztak a Vörös téren, miközben új szintre emelték Putyin és Hszi Csin-ping barátságát

Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

Bűnösnek találták a Robin Hood platánfáját kivágó férfiakat

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

A Fideszt nem hatják meg a háborúban elrabolt ukrán gyerekek

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott

„Nem járunk pszichológushoz” – Geszti Péter a házassága kulisszatitkairól vallott