szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Flextronics Magyarország 950 ember elbocsátását jelentette be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkaügyi központnak - közölte a társaság kedden.

A Flextronics illetékese elmondta, 950 a maximálisan elbocsátandók száma, ha azonban új megrendelések érkeznek a nyíregyházi gyárhoz, akkor ennek megfelelően kevesebb embert küldenek el.

A nyíregyházi gyárban jelenleg mintegy 2000 embert foglalkoztat a Flextronics úgy, hogy tavaly a második félévben gyakorlatilag a most maximálisan elbocsátandók számával bővítette az alkalmazottak táborát.

A munkások felvétele és elbocsátása közötti rövid időszakkal kapcsolatban a Flextronics közölte, hogy a termelés szezonális. Az ingadozás pedig attól függ, hogy a megrendelők mikor, mennyi termék előállítását rendelik meg a gyártól.

A nyíregyházi gyár kapacitásáról részleteket nem közölt a Flextronics, csupán annyit árul el, hogy háztartási és irodai elektronikai termékek előállítása történik a kelet-magyarországi egységben.

Temesfalvi Miklós, a szabolcsi munkaügyi központ igazgatója elmondta, a Flextronics nyíregyházi gyára a csoportos létszámleépítés ütemezését is bejelenti majd a szervezetnek. A szakember hozzátette, az amerikai tulajdonú cég a Munkaügyi Törvény előírásai szerint hajtja végre a 950 dolgozó elbocsátását.

MTI Itthon

László Boglár: nincs központi létszámleépítés

Semmilyen központi létszámcsökkentési program nem létezik - mondta László Boglár kormányszóvivő pénteki budapesti tájékoztatóján, a közszféra létszámcsökkentésére vonatkozó lapértesülésekre reagálva.

MTI Itthon

Újabb leépítések lesznek az MTV-nél

A jövő év első felében lesz a Magyar Televíziónál (MTV) a következő leépítési kör - értesült a közszolgálati médium vezetéséhez közel álló forrásból az MTI; az intézmény szóvivője úgy nyilatkozott, tavasz előtt "nem valószínű" az újabb forduló.

MTI Gazdaság

IBM: 14500 fős leépítés

Az IBM széleskörű átalakítási programjának részeként 14500 munkahelyet szüntet meg. Ebből 70 százalék az európai munkahelyeket érinti.

MTI Itthon

PM: nem lesz tízezres leépítés a közszférában

"Légből kapott, rosszindulatú feltételezésnek" nevezte a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára azt a sajtóinformációt, hogy a tárca tervei szerint tízezer dolgozót kell még az idén elbocsátaniuk a minisztériumoknak.

Aki egy esetleges Fidesz-bukás után többpártrendszert vár, nagyot téved

Aki egy esetleges Fidesz-bukás után többpártrendszert vár, nagyot téved

Videó: Tengerparti sziklán jógázott az orosz színésznő, mielőtt egy hullám a halálába taszította

Videó: Tengerparti sziklán jógázott az orosz színésznő, mielőtt egy hullám a halálába taszította

Ingyenes jogosítvány: a mentősök tanítják mostantól az életmentési ismereteket

Ingyenes jogosítvány: a mentősök tanítják mostantól az életmentési ismereteket

2024 legjobb találmányai: öregedés elleni szérum és menőbb zuhany

2024 legjobb találmányai: öregedés elleni szérum és menőbb zuhany