szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Továbbra is a nők szeretnének nagyobb arányban bekerülni a felsőoktatási intézményekbe, az idei több mint 131 ezer jelentkezőnek 59 százaléka nő, s csak 41 százaléka férfi - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb elemzéséből.

A nemek aránya évek óta hasonlóan alakul, tavaly a jelentkezők 58,6 százaléka volt nő, bár végül a felvettek között a nők túlsúlya valamelyest enyhült (57,4 százalékra). Akárcsak a korábbi években, most is a szebbik nem képviselői vannak többségben a pedagógusképzésben, a bölcsészettudományi-, az orvos- és egészségtudományi képzési területen.

A nemek arányának változása a jelentkezésektől a bejutásig leginkább az első helyen megjelölt nappali alapképzéseknél figyelhető meg, melyek egyébként évről évre a legtöbb jelentkezőt vonzzák. Idén a jelentkezők 62,3 százaléka akar ilyen képzésekre bejutni. 2005-ben az "alap-elsőhelyes-nappalis" jelentkezők 54,9 százalékát - idén 55,6 százalékát - képezték a nők, míg a felvettek között már meglepő módon a férfiak 53,3 százalékos túlsúlya érvényesült.

A múlt évben a legjobbak, azaz a megszerezhető 144 pontból 130 pont feletti eredményt produkáló felvételizők között 62,3 százalék volt a nők aránya. Akárcsak a korábbi években, most is a szebbik nem képviselői vannak többségben a pedagógusképzésben, a bölcsészettudományi-, az orvos- és egészségtudományi képzési területen. Ezzel szemben az erősebb nem képviselői dominálnak a hagyományosan "férfias" informatikai, műszaki, valamint nemzetvédelmi és katonai képzési területen. Főleg az informatikai szakokon markáns az eltérés, hiszen ott csak minden tizedik jelentkező nő. A többi képzési területen aránylag egyenlő számban képviseltetik magukat a két nem képviselői. Érdekes jelenség, hogy míg az építész szakra szintén azonos arányban jelentkeztek mindkét nem tagjai, addig az építészmérnöki szakirányon már látványos az erősebb nem túlsúlya. Míg a jelentkezők nemenkénti eloszlása alapján a biológiát inkább női tudománynak lehet tekinteni, addig a fizika inkább a férfiak között népszerű.

Az iskolák szerinti bontásban az látható, hogy a kizárólag egészségügyi-, illetve pedagógusképzéssel foglalkozó iskolákban elsősorban a nők szeretnének tanulni. A felvételizők legalább négyötöde nő a Wesley János Lelkészképző Főiskolán, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán és a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében (utóbbinál csak minden huszadik jelentkező férfi).

Ide sorolható még a Budapest Kortárstánc Főiskola is, ahol csak minden ötödik reménybeli hallgató képviseli az erősebbik nemet. Ezzel szemben lényegesen kevesebb nővel találkozik, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, a Budapesti Műszaki Főiskolára, a Gábor Dénes Főiskolára vagy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre megy majd szeptemberben beiratkozni, hiszen a jelentkezők közt csupán minden negyedik vagy minden ötödik nő.
Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

Nagyot drágult és soha nem lesz már újra olcsó az emberiség kedvenc élelmiszere

A rendőrök elcipelték a momentumosokat a Parlament kapuitól

A rendőrök elcipelték a momentumosokat a Parlament kapuitól

Karácsony Gergely: Gyújtogatásra gyanakodnak az illetékesek a rákosrendezői tűznél

Karácsony Gergely: Gyújtogatásra gyanakodnak az illetékesek a rákosrendezői tűznél

Vitézy: A közlekedési törvény módosítása fekete nap a közlekedéspolitikában

Vitézy: A közlekedési törvény módosítása fekete nap a közlekedéspolitikában