Kiss Péter: Hét év alatt 900 milliárd jut emberi erőforrásra
Egyre kevesebb a munkalehetőség Nógrád megyében
Nógrád megyében augusztus végén száz főre már csak hét álláshely jutott, a munkáltatók hónapról hónapra kevesebb állásigényt jeleznek - derül ki a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ legfrissebb munkaerőpiaci elemzéséből.
Országszerte több száz új munkahely létesül
Októbertől több mint száz munkahely létesül Kaposváron a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vállalkozásoknak kiírt pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően - közölte Kolber István országgyűlési képviselő, a Fejlesztéspolitikai Irányító Testület tagja.
Bértárgyalásokat akar az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége
A kialakult helyzet miatt az országos bértárgyalások megkezdésére szólította fel közleményében a kormányt az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének Elnöksége.
Közép-európai szakszervezetek a magyar érdekvédők mellett
Magyar javaslatra bekerült a közép-európai szakszervezeti találkozó állásfoglalásába, hogy valamennyi munkaórát és oktatási intézményi feladatot díjazni kell - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
Gyógynövénygyűjtőket képeznek Baranyában
A gyógynövények gyűjtésével, hasznosításával kapcsolatos ismeretek elsajátítására képzés indul mintegy 100 álláskereső részvételével Baranyában.
Új képzések a közgazdasági továbbképző intézetben
Esélyegyenlőségi és vezetési tanácsadó szak indul a következő képzési ciklustól a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetében - közölte az újdonságokat ismertetve az intézmény.