szerző:
MTI

Az Európai Bizottság kedden sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió több tagországa korlátozni kívánja a bolgárok és románok szabad munkavállalását januártól - jelentette ki a brüsszeli végrehajtó EU-testület szóvivője.

A belga kormány bejelentette, hogy részlegesen megnyitja munkapiacát a két új tagállam polgárai előtt, azaz ugyanazokat a szabályokat kívánja alkalmazni, mint a két éve csatlakozott közép- és kelet-európai tagországok, köztük Magyarország esetében.

Katharina Von Schurbein, Vladimír Spidla munkaügyi biztos szóvivője leszögezte, hogy a bizottság azt szeretné, ha az EU-ban minél előbb teljes lenne a munkavállalás szabadsága. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy olyan tagországok is a két új belépő munkaerejének mozgáskorlátozása mellett döntöttek, amelyek a korábban csatlakozott nyolc állam előtt megnyitották piacaikat.

A szóvivő utóbbi megjegyzése Nagy-Britanniára és Írországra vonatkozott, amelyek a héten jelentették be, hogy legalább egy évig korlátozni kívánják a románok és bolgárok munkavállalását. A brit kormány azzal indokolta döntését, hogy az előző csatlakozás után jelentős létszámú munkaerő érkezett az új tagországokból - mindenekelőtt Lengyelországból -, és emiatt politikai nyomás nehezedett rá, hogy ezúttal a nyitás ne legyen korlátlan.

A belga kormány ugyanakkor bejelentette, hogy ugyanazokat a feltételeket kívánja alkalmazni a két új belépőre is, mint a tavalyelőtt csatlakozott tízre. Az országban - amely eddig korlátozta a kelet-európaiak munkavállalását - fokozatosan megnyílnak egyes munkakategóriák az új tagállamok előtt attól kezdve, hogy a szakhatóságok felkészülnek az érdeklődők fogadására (várhatóan a jövő év elejétől).

Az EU-tagállamoknak még az idén dönteniük kell arról, hogy beengedik-e a román és bolgár munkaerőt. Nagy részük még nem hozott végleges határozatot, csupán Finnország, Svédország, Észtország, Lettország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia jelezte, hogy nem vezet be korlátozást, London és Dublin mellett pedig Dánia és Ausztria közölte egyértelműen elutasító válaszát a korlátlan munkavállalásra.

MTI Karrier

London korlátozná a román és a brit munkavállalást

A brit kormány felhagy a nyitott kapuk politikájával, és korlátozni fogja a román és bolgár állampolgárok munkavállalását a két ország januári EU-csatlakozása után - írta meg nem nevezett forrásokat idézve az The Observer.

MTI Karrier

Dublin is korlátozza a románok és bolgárok munkavállalását

A brit kormány egyelőre csak a mezőgazdaságot és az élelmiszer-feldolgozó ipart nyitja meg az EU-hoz januárban csatlakozó Románia és Bulgária alacsonyabb szakképesítésű munkavállalói előtt, a magasabb képzettségűek számára marad a jelenlegi, engedélyezéses rendszer - tájékoztatott a brit belügyminisztérium. Az ír kormány is korlátozásokat jelentett be a két országgal szemben.

Saját testénél kisebb csövön is átfér a kínaiak új robotja

Saját testénél kisebb csövön is átfér a kínaiak új robotja

Hadházy: Mélygarázsok épülnek az Orbán-család birtokán

Hadházy: Mélygarázsok épülnek az Orbán-család birtokán

Jogerős ítélet született egy OLAF-jelentésből indult ügyben

Jogerős ítélet született egy OLAF-jelentésből indult ügyben

A Pireneusok gleccserei halálra vannak ítélve

A Pireneusok gleccserei halálra vannak ítélve

„A néppárti frakció 75-80 százaléka kész kitenni a Fideszt”

„A néppárti frakció 75-80 százaléka kész kitenni a Fideszt”

Megoszlik a résztvevők véleménye a berlini Líbia-konferenciáról

Megoszlik a résztvevők véleménye a berlini Líbia-konferenciáról