szerző:
MTI

Az egészségügyi költségek csökkentése érdekében az Egyesült Államokban kezd elterjedni egy új szokás a munkáltatók körében: a vállalatok "megcsapolják" azoknak a fizetését, akik dohányoznak, túlsúlyosak, vagy éppenséggel túl magas a vérnyomásuk - számolt be a The Washington Times. Sőt vannak olyan cégek is, amelyek nem vesznek fel dohányosokat.

A módszert az elsők között az indianai Clarian Health kórház dolgozónál alkalmazták: öt dollárt vonnak le a fizetéséből annak, aki dohányzik, és 30 dollárt attól, aki túlsúlyos, vagy nem megfelelő a vérnyomása, illetve a koleszterin szintje. A kórház dolgozóinak részt kell venniük egy egészségügyi vizsgálaton, ahol felmérik a kockázati tényezőket, s azt is, hogy ki dohányzik, ki nem.
 
A Mercer amerikai vezetési tanácsadó elemzői szerint arra lehet számítani, hogy a jövőben egyre több munkáltató fogja felmérni dolgozóinak egészségügyi állapotát, a lehetséges kockázatokat, de jutalmazni is fogja azokat, akik igyekszenek egészségesen élni. Erre utal a Mercer által tavaly 3000 vállalat körében elvégzett felmérés is, amely szerint a megkérdezettek 53 százaléka tartaná szükségesnek a dolgozók egészségi állapotának a felmérését. 2004-hez képest ez 35 százalékos növekedés.
 
Hasonló eredményre jutott a PriceWaterhouseCooper is egy idei felmérésben: a megkérdezett 135 vezető 62 százaléka vélte úgy, hogy vállalatuknál nagyobb egészségügyi hozzájárulást kellene fizetniük azoknak, akik egészségtelen életmódod folytatnak.

MTI Plázs

Kevesebbet dolgoznak a dohányosok

Két új kutatás eredménye szerint a dohányosok munkateljesítménye kisebb, és többször vannak betegállományban, mint nem dohányzó kollégáik - olvasható a Live Science nevű amerikai tudományos hírportálon.

MTI Világ

Életbe lép a dohányzási tilalom Szlovéniában

Vasárnaptól szomszédunknál tilos dohányozni a középületekben, éttermekben, általában a nyilvános helyeken. A munkahelyeken csak elkülönített helyiségekben, szigorú műszaki előírások betartása mellett lehet a jövőben dohányozni.

Története legnehezebb időszakát éli a Fény utcai piac

Története legnehezebb időszakát éli a Fény utcai piac

Nagyot blöffölt a kormány a börtönkártérítések felfüggesztésével

Nagyot blöffölt a kormány a börtönkártérítések felfüggesztésével

Videó: Fogták a muslica agyát, és ráeresztették a Google algoritmusát – az eredmény lenyűgöző lett

Videó: Fogták a muslica agyát, és ráeresztették a Google algoritmusát – az eredmény lenyűgöző lett

Pénzt vagy elveket: kardjába dőlhet-e a szépségipar az állatkísérletek betiltása után?

Pénzt vagy elveket: kardjába dőlhet-e a szépségipar az állatkísérletek betiltása után?

Milliárdos veszteséget hozott össze Mészáros Lőrincék egyik volt cége

Milliárdos veszteséget hozott össze Mészáros Lőrincék egyik volt cége

1333%-kal ugrott meg a Honor, csak épp azt nem árulják el, hogy mennyiről

1333%-kal ugrott meg a Honor, csak épp azt nem árulják el, hogy mennyiről