szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány 2008-ra tett bruttó 4,5 százalékos keresetnövelési ajánlatával szemben 4 százalékos reálkereset-növekedést fogadna el az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége - jelentette be a szövetség elnöke Salgótarjánban sajtótájékoztatón csütörtökön.

Borsik János szerint a kormány javaslatával kapcsolatban az egyetlen jó dolog, hogy időben ismertette, mert fontos lenne, hogy még november végéig megállapodás szülessen a jövő évi bérajánlásról.

Az ASZSZ elnöke ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak a kormány 4,5 százalékos bruttó keresetnövelési ajánlását, hiszen emellett éves átlagos 4,5 százalékos inflációt prognosztizálnak. Az elnök úgy fogalmazott: "ez minimum helybenjárás", ráadásul néha szándékosan is alultervezik az inflációt. Az ASZSZ vezetője az idei évet katasztrofálisnak nevezte a munkavállalók keresete szempontjából, arra hivatkozva, hogy a KSH 6,2 körüli veszteséget jegyez a reálkereseteknél.

Borsik János elmondta: az ASZSZ vissza kíván térni a reálkereset-megállapodásos módszerre, vagyis azt kell meghatározni a következő évi bérajánlásban, hogy hány százalékkal kell növekednie a reálkeresetnek, és az inflációs előrejelzések figyelembevételével kiszámolni, hogy azt milyen bruttó keresettel lehet biztosítani.

"Úgy látjuk, hogy 2008-ban 4 százalékkal kellene növekedniük a reálkereseteknek 2008-ban, mert viszonylag nagyok voltak a 2007-es év veszteségei" - mondta az elnök. Hozzátette: "Ha a reálkereseti veszteségekhez még bekalkuláljuk azt a szerintünk jogsértő kormányzati intézkedést, hogy év közben emelték a járulékokat, ezzel összességében 5,7 százalékos nettó keresetveszteséget is okoztak a munkavállalóknak, akkor elég rossz ez az év."

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

Netanjahu: Véget ér a tűzszünet, ha a Hamász szombat délig nem adja vissza az izraeli túszokat

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

9,5 százalékkal nőttek a lengyel reáljövedelmek, és ezt is figyelembe veszik a nyugdíjak emelésénél

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Új körrekordot futott a Xiaomi 1548 lóerős villanyautója

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók

Takács Péter a MOK-nak: elvesztették a beragadt szabadságaikat az egészségügyi dolgozók