szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy modellkísérlet keretében jelenleg tíz hajléktalan személyt foglalkoztatnak abban a mosodában, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hozott létre.

A foglalkoztatás elsődleges célja a munkaerő-piaci reintegráció segítése; a program 2007. októberében kezdődött és 2010. februárjában ér véget. Mintegy 50 jelentkezőből került kiválasztásra az a 10 alkalmazott, aki először egy rövid tréningen vett részt, majd ezt követően – már a mosodai munkája mellett, rendszeresen – egy mentor segítségével készül fel a munkavállaláshoz szükséges attitűdök elsajátítására.
 
 
A hajléktalan személyeket foglalkoztató mosoda épületéhez a Máltaiak a Hajléktalanokért Közalapítvány pályázatán keresztül jutottak. A Hajléktalanokért Közalapítványnak a Kincstári Vagyoni Igazgatóság bocsátotta rendelkezésére a használaton kívüli épületet, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) pályázati úton pedig mintegy 26 millió forinttal támogatta a Máltaiak projektjét.

A Szeretetszolgálat továbbfoglalkoztatási kötelezettséget is vállalt, és mivel hosszú távon tervez a projekttel, az ehhez szükséges forrásokat maga teremti majd elő. A mosoda legnagyobb kapacitása megközelítőleg 100 kg ruha kitisztítása naponta.

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

A rengeteg gyorshajtás és baleset miatt a románok is kiépítik a saját Véda-rendszerüket

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval