szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több hajléktalannak sikerült szakmát szereznie és elhelyezkednie Tatabányán a másfél évig tartó Lépésről lépésre programban - közölték a szervezők.

A programot a helyi Utcai Szociális Segítők Egyesülete (USZSE) és a budapesti Sex Educatio Alapítvány szervezte, a kezdeményezést a HEFOP (Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program) is támogatta. Százhúsz jelentkező közül választották ki a hetvenöt résztvevőt, akik közül végül tizenhat embert sikerült munkába állítani, ők jelenleg is dolgoznak, többek között ács-állványozó, hegesztő és szárazelem-építő szakmában - mondta a részletekről az USZSE elnöke. Lőrincz Norbert közölte, több nőt szerettek volna bevonni a kezdeményezésbe, de számukra nem találtak olyan szakmát, amely tartós munkahelyet biztosított volna.

A programot motivációs és kommunikációs tréninggel kezdték, majd a képzést vállalók mellett a tanulás közben mentori szolgálatot láttak el, amelyre még egy ideig támaszkodhatnak az érintettek. A Lépésről lépésre program 36 millió forintból valósult meg, ehhez az USZSE 1,5 millió forintos önerőt biztosított.

Az egyesület június elejétől november végéig 24 önkéntest és szociális munkást képez ki arra, hogy ellátottjaikat visszavezessék a munkaerőpiacra, és a tervek szerint további 10 résztvevővel a Lépésről lépésre programot is folytatják.

Az USZSE nyilvántartása szerint Tatabányán 593 ember számít utcai hajléktalannak, közülük 389-en tartanak folyamatos kapcsolatot az egyesülettel. Jelenleg a szervezet tíz embernek várostakarítási munkát ad, a minimálbért kissé meghaladó összegért.

MTI Karrier

333 ezer munkanélküli az országban

A foglalkoztatottak száma a 2008 január és március közötti időszakban 3 millió 844 ezer, a munkanélkülieké 333 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 8 százalékot tett ki, ami 0,5 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbi szinthez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kulcsár Hajnal (hvg.hu) Karrier

Ki vagy? Megmondja a rendszer!

Hatékonyabb személyzeti munkát várnak a minisztériumok, ha egyszer egységes információs rendszer egyetlen hatalmas adatbázisából lehet majd keresgélni a központi közigazgatásban dolgozók munkaügyi adatait, köztük a teljesítményükkel, képzésükkel kapcsolatos információkat.

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében

Dani Olmo nem léphet pályára a Barcelona színeiben az idény hátralévő részében