szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb 235 dolgozójától válik meg a nyáron a Pécsi Tudományegyetem - írja pénteki számában az Új Dunántúli Napló.

Kollár Lajos, a klinikai központ főigazgatója elmondta: a lépés főként a klinikai alkalmazottakat érinti, oka pedig az egészségügyi átalakítás illetve a felsőoktatási intézmény mintegy négymilliárd forintos adóssága.

Utalt arra, hogy tavaly decemberben és idén januárban 240 dolgozót már elbocsátottak, így a mostani leépítéssel együtt alkalmazottaik 15 százalékától váltak, illetve válnak meg.

A távozó nyugdíjasok helyét nem töltik be, több kiszolgálóegységet, köztük a portaszolgálatot és az élelmezést vállalkozói formában kiszervezik. Abban bíznak, hogy a vállalkozók alkalmazni fogják az elbocsátottak egy részét - idézi a főigazgatót a baranyai napilap.

MTI Karrier

Csak a diplomások fele kapta meg oklevélmellékletét

Tavaly több mint 31 ezer oklevélmellékletet osztottak ki a felsőoktatási intézményekben, ám még mindig csak a diplomás hallgatók fele kapta meg a szakképzettségét igazoló angol és magyar nyelvű dokumentumot.

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

Növelte az eredményét a Mol az első negyedévben

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra