szerző:
MTI

Az adminisztratív és vezetői állásokból küld el további ezer embert a következő két év során az Alcatel-Lucent francia távközléstechnológiai vállalat. Célja, hogy egymilliárd eurót takarítson meg.

A döntést a vállalatóriás új, idén szeptemberben kinevezett vezérigazgatója, Ben Verwaayen jelentette be, közölve azt is, hogy a már bejelentett 16 500 fős leépítésen felüli létszámcsökkentésről van szó.

A vállalatnál közel 7500-an dolgoztak az év elején, a francia Alcatel és az amerikai Lucent vállalatok tavaly előtti egyesítése kapcsán több mint 26 ezer állás megszűnését jelentették be eddig. Most a vezérigazgató közölte, hogy a vállalatnál nem állományban dolgozók közül is 5 ezerrel, az így foglalkoztatottak felével szerződést bontanak majd.  

A távközlési berendezések piaca Verwaayen szerint évi 8-12 százalékos csökkenést jelez. A cég részvénye elsősorban emiatt esett 9 és fél százalékot pénteken a párizsi tőzsdén. Az Alcatel-Lucent részvénytőkéjének egy részét más francia vállalatoknak szeretné eladni.

MTI Gazdaság

A Bank of America 35 ezer embert bocsáthat el

A legnagyobb amerikai lakossági bank, a Bank of America (BoA) bejelentette, hogy 30-35 ezer fő elbocsátását tervezi a következő három évre, miután befejezi a Merrill Lynch befektetési bank felvásárlását.

MTI Karrier

14 ezer dolgozójától válik meg a Rio Tinto

A Rio Tinto bányaipari konszern, amely közel 40 milliárd dolláros adósságot halmozott fel, 14 ezer fős létszámleépítést tervez, visszafogja fejlesztéseit és megválik számos eszközétől.

Viccesen komoly: terepen nyúztuk az új Suzuki Jimnyt

Viccesen komoly: terepen nyúztuk az új Suzuki Jimnyt

Ha belevág a borsóprotein-gyártásba, a Wall Street farkasa lehet Leonardo DiCaprióval

Ha belevág a borsóprotein-gyártásba, a Wall Street farkasa lehet Leonardo DiCaprióval

Aki a görög tengerpartra megy, elfelejtheti a kanyargós, meredek hegyi utakat

Aki a görög tengerpartra megy, elfelejtheti a kanyargós, meredek hegyi utakat

És akkor Mészáros nem tudott őszintén örülni a remek magyar GDP-adatnak

És akkor Mészáros nem tudott őszintén örülni a remek magyar GDP-adatnak

A John Wick 3. véget vetett a Bosszúállók egyeduralmának

A John Wick 3. véget vetett a Bosszúállók egyeduralmának

Zsinórban hetedszer német bajnok a Bayern München

Zsinórban hetedszer német bajnok a Bayern München