szerző:
MTI

Az észak-magyarországi régióban az elmúlt évben 8 milliárd 213 millió forint jutott mintegy 36 ezer hátrányos helyzetben lévő álláskereső munkaerő-piaci esélyeinek javításra a decentralizált foglalkoztatási alaprészből, a pénz csaknem száz százalékát elköltötték - közölte Tóth Edit, a regionális munkaügyi központ szóvivője a regionális munkaügyi tanács ülését követően.

A regionális munkaügyi központnak ez évben 4,357 milliárd forint decentralizált pénze van, a keret felhasználásával több mint 19 ezer ember munkaerő-piacon történő elhelyezése, támogatott képzése, munkahelyének megőrzése valósulhat meg - tájékoztatott Tóth Edit.

Az összegből foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatásra jut a legtöbb, mintegy 1,8 milliárd forint, képzésre, átképzésre 1,16 milliárd forint, közhasznú foglalkoztatás támogatására 900 millió forint, munkahelymegőrző támogatásra pedig 160 millió forint fordítható.

A munkaügyi szervezetnek saját hatáskörben mintegy 4,4 milliárd forint további, főként uniós forrássa is van, amely szintén támogatások működtetésére fordítható a régió három megyéjében, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hevesben és Nógrádban - tette hozzá Tóth Edit.

hvg.hu Karrier

Milyen fizetésre számítanak az álláskeresők?

Mennyire befolyásolja a bérigényt, hogy az álláskereső mely területen szerzi diplomáját? Ki mekkora fizetéssel lenne elégedett? A munkaerő-piaci kereslet hogyan hat az álláskeresők bérigényére? A 2008 őszi HVG Állásbörzén a szervezők a látogatók körében végzett felmérésben többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ.

hvg.hu Karrier

Milyen a tökéletes lebőgés? Az álláskeresők bizarr pillanatai

Apró hazugságok az önéletrajzban: felértékelt nyelvtudás, vezetői állás egy nem létező cégnél, vagy éppen felmondás a főnökkel folytatott intim viszony miatt. Elbaltázott állásinterjú, ahol a jelentkező megnevettette, vagy éppen zavarba hozta a kiválasztást végző szakembert. Furcsa történetekből, vicces helyzetekből gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

Vége a spontán Orbán-interjúknak, Kövér szinte eltiltotta a sajtót a politikusoktól

Vége a spontán Orbán-interjúknak, Kövér szinte eltiltotta a sajtót a politikusoktól

Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

Nem tudja még lezárni Kenderesi zaklatási ügyét az úszószövetség

Nem tudja még lezárni Kenderesi zaklatási ügyét az úszószövetség

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat

Szankciók nélkül is sokat veszíthet Erdogan, ha folytatja a támadásokat

Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Gyermekpornó miatt felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit Tatabányán

Gyermekpornó miatt felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit Tatabányán