Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A munkáltatók kivárnak a jelenlegi gazdasági helyzetben, nem válnak meg a kvalifikált munkaerőtől, inkább átmenetileg a részmunkaidős foglalkoztatást választják, az álláskeresők pedig igyekeznek kihasználni a munkaerő-piaci képzéseket, miközben az üres álláshelyek felértékelődtek.
Míg 2007-ben 20 ezer 168 új álláshelyet jelentettek be a foglalkoztatók Győr-Moson-Sopron megyében, tavaly 19 ezer 567-et. Ez utóbbi hónapos átlagban 1630 új munkahelyet jelent - mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettese.
A legutóbb összegzett adatok szerint Győr-Moson-Sopron megyében tavaly decemberben 1166, idén januárban 711, februárban 1028, márciusban pedig 1424 új álláshelyet jeleztek a munkaügyi központnak a munkaadók. Ezek az állásajánlatok 2008 utolsó hónapjában elsősorban a feldolgozóiparból, a pénzügyi közvetítés, valamint az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatás ágazatából érkeztek.
Rimányiné Somogyi Szilvia szerint 2009. februárjában és márciusában fokozatosan növekedett az építőipar területéről érkezett új állásbejelentések száma, az utóbbi hónapban ebből az ágazatból érkezett a legtöbb új állásajánlat. Ezt az egyéb közösségi, személyi szolgáltatások, valamint az ingatlanügyek és gazdasági szolgáltatás területe követte. A feldolgozóiparon belül az elmúlt két hónapban leginkább az élelmiszeripar, a fémfeldolgozás és a járműgyártás területéről jeleztek új álláshelyeket a munkaadók.
A Nyugat-Dunántúli Régióban 2008. decemberben 3339, 2009. januárban 1947, februárban 2056, márciusban pedig 4281 új álláshelyet jelentettek be a munkaügyi központ kirendeltségein. A vizsgált időszakban viszonylag egységes képet mutatott az új álláshelyeket bejelentő ágazatok összetétele, ugyanis szinte kivétel nélkül a feldolgozóiparból, a közigazgatás és védelem alágazatból, valamint az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatás területéről érkezett az új állásbejelentések döntő többsége.
A válság hatására több lett a csoportos létszámleépítés. Tavaly egész évben 34 foglalkoztató jelentett be ilyen leépítést a régióban, ebből 12 Győr-Moson-Sopron megyében. Ezek régiós szinten 2270 munkahelyet érintettek, míg Győr-Moson-Sopron megyében 730-at. Idén januárban a Nyugat-Dunántúlon 10 foglalkoztató tett ugyanilyen bejelentést, majd februárban és márciusban is 9-9. Ezek közül az év első hónapjában egy történt Győr-Moson-Sopron megyében, majd februárban 4, márciusban pedig e megyében nem volt csoportos létszámleépítés.
A 2009 márciusában a Győr-Moson-Sopron megyében nyilvántartott 14 ezer 655 álláskereső közül valamivel több mint 8 ezer a férfi. A fizikai dolgozók száma 11 ezer 783, szellemi foglalkozású 2 ezer 872, s 894 diplomás. A szakképzetlenek száma 5615.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.