szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A munkaerő-piaci válság negatív hozadékaitól, ha önerőnkből nem megy, szakember segítségével szabadulhatunk meg. Ezúttal arra keressük a választ, hogyan dolgozható fel a munkahelyi stressz, bizonytalanság, a leépítés okozta trauma a pszichodráma segítségével.

„Másfél évig jártam egy pszichodráma csoportba, főleg önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatokat végeztünk. Mivel korábban gondom volt a beilleszkedéssel, rettegtem, hogy nem felelek meg a főnököm elvárásainak – egy év alatt három munkahelyem volt, de sehol sem éreztem jól magam –, először pszichológushoz mentem, majd beiratkoztam egy 180 órás kurzusra” – meséli Kálmán, aki 150 órás „terápián” van túl, és optimistán tekint a jövőbe. Napi négy órában dolgozik ügyfélszolgálatosként, ám, mint mondja, csak addig marad jelenlegi helyén, míg befejezi a csoportterápiát, utána vált. „Jót tettek a foglalkozások, kibeszéltem magamból a félelmeimet. Bár alapvetően nehezen nyílok meg, pár hét után sikerült felvennem a ritmust, a beilleszkedéssel érdekes módon itt nem voltak gondjaim. Láttam, hogy a többiek hasonló problémákkal küzdenek – meséli a 30 éves férfi.

A pszichodráma csoportos foglalkozás, az ember nem egyetlen személlyel osztja meg problémáit, hanem egy egész közösséggel. Nem párbeszédet folytat – mint a pszichológussal –, hanem egyidejűleg több hasonló élethelyzetben lévő társához szól, közösen keresnek megoldást a gondjaikra – válaszolja Jamnik Judit pszichodráma-vezető, mentálhigiénés szakember a kérdésre, miért alkalmas a munkahelyi stressz, a bizonytalanság kezelésére a pszichodráma. Az önismereti módszer lényege, hogy az egyén a valós élethelyzetekhez hasonló szituációkban, azokat átélve választ kap kérdéseire, a lelki okokra, amelyek tetteit meghatározzák, életkörülményeire hatással vannak. Mivel mindez általában 15-25 fős csoportban történik, mások problémáit is átláthatja, beleélheti magát a többiek helyzetébe, elemezheti saját – és mások – viselkedését. Miért van erre szükség? Jamnik Judit a rendszerváltás óta munkaerő-piaci reintegrációval is foglalkozik, munkanélkülieket készít fel a visszatérésre, ám tapasztalatai szerint az alapvető probléma ezen a téren évtizedek óta nem változik.

Csapatjáték. Válságos helyzetben
© sxc.hu
„Az emberek ugyanúgy csodálkoznak azon ma is, hogy megszűnik a munkahelyük. Nincsenek felkészülve erre. Többségük azzal számol, hogy kitanulja a szakmáját, aztán a nyugdíjig dolgozik. Sokukban föl sem merül, hogy lépést tartsanak a változásokkal, továbbképezzék magukat, fejlesszék képességeiket, nyitottak legyenek az újdonságokra” – véli a szakember, hozzátéve, hogy a kudarcért (elbocsátás, tartós munkanélküliség) sokan másokat okolnak, a munkaadóra vagy az államra hárítva a felelősséget. Általánosítani persze nem szabad, hangsúlyozza, de a tendencia e téren húsz év alatt nem változott. Véleménye szerint az lehet a megoldás, ha a dolgozók lépést tartanak a korral, figyelik, mikor, merre lehet nyitni, hogyan tudnak tovább lépni, különösen most, amikor a cégek többsége minimalizálja a dolgozói létszámot. „A legnagyobb gondot a lelkesedés, a motiváció hiánya okozza” – teszi hozzá.

Akadnak olyanok, akiknek a pszichodráma-foglalkozás kötelező, őket nehezebb motiválni. A munkaügyi központok uniós pályázati pénzekből rendszeresen finanszíroznak tréningeket a munkaerő-piacról korábban kiszorulóknak, a tartósan munkanélkülieknek, akik nehezen tudnak visszatérni. „Akik így kerülnek hozzám, valamilyen átképzésen, továbbképzésen fognak részt venni, a tréning számukra kötelező. Először tudatosítani kell bennük, hogy változik az életük, új irányt, szakmát kell választaniuk, ehhez pedig hozzátartozik a tanulás is, hogy rendszeresen bejárnak az órákra” – mondja a pszichodráma-vezető. Az átképzésben résztvevők pszichodráma kurzusa általában rövid, húsz-harminc óra, ezt napi négy-öt órás lebontásban egy hét alatt le lehet zavarni. Utókövetés nélkül azonban majdhogynem haszontalan – véli Jamnik Judit. A mélyreható változásokhoz a motiváció, lelkesedés mellett általában 140-180 óra, összesen egy-másfél év szükséges. Abban több szakmabeli is egyetért, hogy a munkaerő-piacról frissen kikerülőkkel a legegyszerűbb foglalkozni, mert ők még nem gubóztak be, mint a tartósan munkanélküliek többsége. Utóbbiaknál az elkeseredettség gyakran depresszióval, alkoholizmussal és egyéb lelki bajokkal, függőségekkel társulhat.

Gyakorlati kérdések (Oldaltörés)

Hogyan zajlik egy pszichodráma-foglalkozás? A résztvevők alkatuknál fogva könnyebben vagy épp nehezebben nyílnak meg, ezért bizalomépítő gyakorlatokkal érdemes indítani, hogy zavartalan, fesztelen légkörben kezdődjön a munka (ilyen például a vakvezető-gyakorlat, amikor az egyik fél kézenfogva vezeti a másikat, akinek be van kötve a szeme). A bizalomépítésben az is sokat segít, hogy az elején elhangzik az alapszabály: minden, ami a foglalkozásokon elhangzik, csoporttitok, nem szivároghat ki, csak a résztvevőkre tartozik. Minden nap azzal kezdődik, hogy a csoport tagjai számba veszik az előző foglalkozáson elért eredményeket, és kitűzik az újabb célt, hogy a nap végére mit szeretnének elérni. A különböző gyakorlatok – improvizációs feladatok egy-egy élethelyzetre, némajáték, önismereti és készségfejlesztő játékok, bizalomépítő feladatok – során azonban mindig adódhatnak váratlan események. Jamnik Judit szerint egy 20-25 fős csoportban a második-harmadik foglalkozás alkalmával biztos, hogy valakinél felszínre törnek a rossz emlékek: fel nem dolgozott gyász, válás, párkapcsolati problémák, családi gondok. Ilyenkor az illető elérzékenyül, gyakran sírva fakad, szembesülnie kell az érzéseivel, amelyeket addig esetleg elfojtott. A feldolgozásban azonban már segítenek a többiek: mindig akad, aki már átélt hasonlót, és azzal, hogy elmondja saját történetét, erősíti a másikat.

„Sokat vártam a pszichodráma-foglalkozásoktól, de a végén elmaradt az átütő siker, nem erősödtem meg lelkileg” – meséli Renáta, aki azok közé tartozik, akiknél a 140 órás csoportos terápia nem bizonyult jó kiindulási alapnak. „Hiába jöttem rá, mi vezetett ahhoz, hogy elbocsátottak a munkahelyemről és dolgoztam fel az 'élményt', továbblépni már nem tudtam. Zárkózott vagyok, nehezen nyílok meg. Talán ez volt a kudarc oka. Azóta eltelt két hónap. Négy állásinterjún vagyok túl, de mindegyiken leblokkoltam” – meséli a pénzügyi területen dolgozó 35 éves nő. A tréningen, mint mondja, leginkább önismereti kérdésekkel foglalkoztak, érintőlegesen a pályamódosítással járó problémákkal. Ám az esete rávilágít arra, hogy a pszichodráma nem mindenki számára járható út, nem jól bevált recept, csak lehetőség, hogy ha valaki változtatni akar az életén, mások segítségével, társaságban és társasággal is megtehesse. A siker azonban rajta múlik.

A kezdetek

A pszichodráma a modern csoportterápia egyik ága. Módszertanát Jacob Levy Moreno dolgozta ki az 1920-as évek végén. Lényege, hogy az egyén egy csoport tagjaként különböző – mesterséges, védett környezetben eljátszott – helyzetekben helytáll. Ezek a szituációk nem valóságosak ugyan, ámde rávilágítanak tetteinek mozgatórugóira, felszínre hozzák a problémák okait. Moreno első, a témában írt átfogó műve 1934-ben jelent meg, Who shall survive  (Ki fogja túlélni?) címmel. Az első pszichodráma intézet 1942-ben jött létre New Yorkban. Itthon az 1960-as évek végén Mérei Ferenc pszichológus ültette át a gyakorlatba Moreno elméletét.

A pszichodráma-foglalkozások nem ingyenesek, jellegüktől függően általában 6-10 ezer forintba kerülnek alkalmanként (8 órás összejövetel). A terápiás módszert a klinikumban is használják, de az élet számos területén hasznos lehet, például konfliktuskezelésben, pályamódosításkor, a férfi-női szerepek, párkapcsolati kérdések tisztázásában. Akad olyan vállalat, amelyik úgynevezett gondoskodó elbocsátás keretében azoknak a munkavállalóknak szervez önismereti tréninget, esetenként pszichodráma-foglalkozást, akiket a közeljövőben el fog bocsátani vagy már el is küldött. Ők – ha mást nem is – lehetőséget kapnak a továbblépésre.



















hvg.hu Karrier

Testi örömök a munkahelyen

Egy kis kocogás munka előtt, ebédszünet a relaxációs szobában, esetleg egy frissítő masszázs délután? Utánanéztünk, hogyan alakul a munkahelyi egészségvédelem itthon, mit tesznek a cégek, hogy hozzájáruljanak dolgozóik testi és lelki épségének megóvásához? Elmélet és gyakorlat.

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

Soros György, Messi és a U2 énekese is kitüntetést kap Joe Bidentől

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője