szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Aprópénzben fizette ki egy cég tulajdonosa Vlagyivosztokban két elbocsátott fiatal lánynak elmaradt szabadságuk után járó fizetésüket.

Az elbocsátott fiatal lányok kérték az elmaradt szabadság után járó kárpótlást, főnökük azonban kijelentette, hogy egy vasat sem ad. A két lány ezután a munkaügyi felügyelethez fordult, melynek köszönhetően az ügyészség közölte a munkaadóval, hogyha nem fizet, bíróság elé citálják. Végül a főnök fogcsikorgatva vállalta, hogy fizet, sőt, ígérte, hogy maga viszi el az összeget a két lánynak. El is vitte: kettejüknek összesen 36 ezer rubel járt, és ezt zömmel ötkopejkásokban adta oda, csak elvltve akadt a 33 zsákban néhány tízkopejkás is, de nagyobb "címlet" már nem. 

Az esetről hírt adó Komszomolszkaja Pravda című orosz lapnak Ljalikov némi kárörömmel elmondta: a lányok sok pénzt akartak, hát megkapták. Egyébként azért bocsátották el őket, mert az irodában magáncélokra használták az internetet, ez sokba került a cégnek, ezért még be is perli őket, és többet kell majd fizetniük, mint amennyit most kaptak - tette hozzá. A lányok nem félnek a pertől, és készek kifizetni a bírságot - egykopejkásokban - írta a lap. 
 
Előfordulhat, hogy az igazgató hiába perel, mivel jó ideje létezik már Oroszországban is a fix összegért korlátlan hozzáférést biztosító internet-szolgáltatás is.


MTI Karrier

Túl sokat dolgoznak a férfiak

Túl sokat dolgoznak a dán férfiak, nem ritkán 40 órát a kötelező heti munkaidőn túl - írja a Gender and Society című szaklapban megjelent tanulmány alapján a LiveScience tudományos portál.

Karrier

A válság a dolgozók idegeire megy

Az elbocsátások, és a további leépítésekről keringő híresztelések károsak a munkavállalók mentális egészségére. Így a gazdasági válság azokra is veszélyes, akik végül megőrizhetik munkahelyüket – írja egy friss dán felmérés alapján a Copenhagen Post.

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Videón az izraeli szuperlézer, repülés közben szedi le az ellenséges drónt

Videón az izraeli szuperlézer, repülés közben szedi le az ellenséges drónt

Nagyon felment a fideszes propagandaharcosok zsoldja

Nagyon felment a fideszes propagandaharcosok zsoldja

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől

Magát titkos ügynöknek kiadva akart pénzt kicsikarni két férfi egy kiutasítástól tartó külfölditől