szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétkezi dolgozó nélkül maradt a diósgyőri kohászat, 15-18 ember kivételével valamennyi munkavállalót elbocsátották pénteken a felszámolás alatt lévő DAM 2004. Kft.-től - mondta Ágotai József a helyi Vasasszakszervezet és az üzemi tanács vezetője.

A felszámolóbiztos a bérgarancia alapból igényelte a dolgozók elmaradt bérének kifizetését, és miután termelés már nincs, a még állományban lévő, felmondás előtt álló 704 ember járandóságát - mondta a szakszervezeti vezető, aki maga is az elbocsátandók listáján szerepel. A pénzt az érintettek többsége pénteken megkapta. Ágotai József közölte: hétfőn munkásgyűlést tartanak a kohászati társaságnál.

A több mint kétszáz éves múltra visszatekintő diósgyőri kohászatban az elmúlt év vége óta nem termelnek, a gazdasági rendszerváltást követően már az ötödik felszámolási eljárás kezdődött a cég ellen.

A felszámolással megbízott budapesti székhelyű Ratis Kft. miskolci irodájának munkatársa, Perpék Ildikó lett a kohászat felszámolóbiztosa, aki az MTI-nek korábban elmondta: egy érdi székhelyű kereskedelmi vállalkozás, a Keret Kft. adott be felszámolási kérelmet a DAM 2004. Kft. ellen, a cég 9964 eurót követel a kohászati társaságtól.

A felszámolóbiztos pénteken az MTI-nek azt mondta: bár lényegében minden kohászati dolgozótól kényszerűségből megválnak, a felszámoló-szervezet ugyanakkor potenciális befektetőket keres a kohászati társaságra. A gyárat, az acélművet, a hengersorokat "kvázi konzerválták", ezeket egy-két hónap alatt újra indíthatják, tehát még korai a vészharangot kongatni a diósgyőri kohászat felett.

A DAM 2004. Kft. munkavállalóinak a felszámolás előtti tulajdonos nettó mintegy 80 millió forintnyi bérrel maradt adósa, ezt, valamint a felmondás miatt a végkielégítés összegét igényelte meg a felszámoló-szervezet, ez az összeg maximálisan bruttó 925 ezer forint dolgozónként.
Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve