Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Továbbra is kisebbségben vannak a német vállalatok vezetői irodáiban a nők: közülük csak minden huszonötödik kerül főnöki székbe, míg a férfiak közül minden tizedik vezető pozíciót tölt be - derül ki egy német tanulmányból.
A nürnbergi munkaerőpiaci és foglalkozáskutató intézet (IAB) által készített tanulmány szerint 2004 óta alig történt változás e téren. A cégek felső vezetésében csak minden negyedik nő "vezető erő", a másodvonalban pedig minden harmadik - számolt be a szövetségi munkaügyi hivatal (BA). "A korábbiakhoz hasonlóan a munkahelyek többnyire férfi vezetés alatt állnak" - jelezték a tanulmány szerzői. Még azokon a munkahelyeken is, ahol nagy a női foglalkoztatottak aránya, csak 56 százalékban kerülnek a vezetői tisztségekbe. Ebből adódóan a magasan képzett alkalmazottak körében 38 százalékra emelkedett nők aránya.
A kutatás szerint manapság minden második nő fogadna el részmunkaidős állást, míg a férfiak közül csak minden tizedik. Az IAB szerint csak kevés munkahelyen léteznek megállapodások a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség előmozdítására. Ezen a téren az ötszáz főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok járnak az élen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.