szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Húsz év kényszermunkára ítéltek hétfőn Srí Lankában egy újságírót, aki bíráló hangvételű cikkeket írt a tamil lázadók ellen katonai hadműveletekről.

A colombói legfelsőbb bíróság három rendbeli összeesküvéssel, a terrorellenes törvény és a háború idején foganatosított - a hatóságokat széles jogkörökkel felruházó - rendkívüli jogszabályok megsértése címén ítélte húsz év kényszermunkára J. Sz. Tisszanajagamot. 
  
Az újságírót tavaly márciusban tartóztatták le, miután cikkeket jelentett meg a hadsereg offenzívájának hatásáról a polgári lakosságra. Azzal vádolták, hogy kapcsolatban állt a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) nevű lázadószervezettel, pénzt fogadott el a felkelőktől, hogy kormányellenes propagandát folytasson és szítsa az ellentéteket a kisebbségi tamilok és a többségi szingalézok között. A tamil nemzetiségű Tisszanajagam beismerte tettét, később azonban azt mondta a bíróságon, hogy kényszer hatása alatt írta alá a beismerő vallomást. 
  
Nyugati kormányok és a sajtószabadságot ellenőrző csoportok elítélték az újságíró letartóztatását. A Bizottság az Újságírók Védelmére nevű nemzetközi szervezet szerint Srí Lankán legkevesebb nyolc újságírót gyilkoltak meg 2007 óta, másokat megvertek, megfélemlítettek, fogva tartottak vagy halállal fenyegettek meg.

MTI Gazdaság

Minden idők legmagasabb munkanélküliségét regisztrálták Japánban

Minden idők legnagyobb munkanélküliségét regisztrálták júliusban Japánban: 3,59 millióan voltak állás nélkül, ami a munkaképes korú lakosság 5,7 százaléka. Júniusban 5,4 százalék volt a ráta, az előző rekordot 2003. áprilisban jegyezték fel, amikor 5,5 százalék volt a munkanélküliség.

MTI Gazdaság

Thaiföldi szinten a kelet-európai fizetések

Az Európai Unió keleti bővítése után öt évvel még mindig nagyon eltérnek a bérek és fizetések a régi és az új tagországokban. A svájci UBS nagybank összeállítása szerint Nyugat-Európában az alkalmazottak nominálisan átlagosan háromszor annyit keresnek, mint például a román vagy a bolgár dolgozók. Eközben az árak - egy reprezentatív árukosár szerint - átlagosan csak 35 százalékkal alacsonyabbak a keleti tagországokban, mint nyugaton.

Egyáltalán nem csak a fizetés számít, amikor megítéljük, hogyan érezzük magunkat a munkahelyünkön

Egyáltalán nem csak a fizetés számít, amikor megítéljük, hogyan érezzük magunkat a munkahelyünkön

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető

Érzi a stresszt? Úgy tűnik, hogy egy népszerű étrenddel csökkenthető