Megbocsátható-e a dolgozók „feláldozása”?
A gazdasági válság okozta anyagi veszteség nem az egyetlen probléma, ami miatt a munkáltatóknak aggódniuk kell, legalábbis ez derül ki abból az amerikai felmérésből, amely szerint a munkavállalók lojalitása hanyatlóban van: többségük szívesen váltana, ha jobb állásajánlatot kapna – írja internetes oldalán a Managesmarter.
Az amerikai munkavállalók többsége, 89 százaléka hagyná ott jelenlegi munkahelyét, ha jobb ajánlatot kapna. Ez azzal (is) jár, hogy a tehetségeket szó szerint vadászni kell, a cégvezetők pedig magasabb költségekkel számolhatnak - írja a Managesmarter a Monster.com álláskereső oldal legfrissebb felmérésére hivatkozva.
A felmérés során 22 400 munkavállalót kérdeztek meg, akik a válságot hozták fel döntő érvként, miért változtatnának munkahelyet. A megkérdezettek között voltak amerikai, kanadai és európai alkalmazottak is. Az amerikai válaszadók 46 százaléka állította, nemcsak készen áll a változásra, tesz is azért, hogy másik állást találjon, míg 18 százalékuk úgy nyilatkozott, komolyan fontolóra veszi a munkahelyváltás lehetőségét. A válaszadók 22 százaléka állította, hogy elfogadná az első állásajánlatot, amit kap, tekintet nélkül arra, hogy az szakmájába vág-e vagy sem.
Az Amerikai Munkaügyi Hivatal közlése szerint a munkanélküliségi ráta 2007 decembere óta 4,8 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokban, 2009 augusztusában már 9,7 százalék volt. A hivatalos adatok szerint júliusban 360 ezer munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban, hasonló volt a helyzet augusztusban és szeptemberben is.
© sxc.hu |
„A vállalathoz való ragaszkodás, lojalitás jól mutatja, mennyit adott a cég a munkavállalónak, hogyan bánt az alkalmazottakkal” - véli Jeff Schwartz, a Deloitte munkatársa. „Mióta a válság következtében csökkent az önkéntesek száma, a vezetők hajlamosak azt gondolni, hogy viselkedésük nem befolyásolja a munkavállalókat, akik akarják, úgyis elhagyják a céget” - teszi hozzá, hangsúlyozva, ez nem így van. Akik önszántukból maradnak a cégnél, nem váltanak, azokat is befolyásolja a vezetőség bánásmódja, nem mindegy, megbecsülik-e őket, vagy csak elviselik.
A CarrierBuilder felmérése szerint azon munkaadók 26 százaléka, akik az elmúlt 12 hónapban elbocsátották dolgozóik egy részét, azt tervezik, hogy a válság lecsengésével újra fölveszik azokat. Schwartz szerint azonban nem lesz ilyen egyszerű dolguk, mert a tény, hogy egyszer már „feláldozhatónak” tartották munkavállalóikat - és feláldozták, vagyis elbocsátották -, azt sugallja, hogy hiába veszik vissza őket, a jövőben is így tennének, ha a cég érdeke megkívánná. Ez pedig arra sarkallja a dolgozókat, hogyha vissza is mennek régi helyükre, alaposan kürülnézzenek a piacon, keresgéljenek, állásinterjúkon vegyenek részt és lépjenek, ha egy jobb ajánlatot kapnak.
Hazai HR-esek egybecsengő tapasztalati szerint a válság következtében megnőtt az igény a rátermett, többéves tapasztalattal bíró közép- és felsővezetőkre (elsősorban a pénzügyi, gazdasági, és IT-szektorban), ezért a cégek egy része átcsoportosítással próbálkozik, vagyis az értékes munkaerőt igyekszik megtartani - különösen, ha továbbképzésére pénzt és időt áldoztak. Akadnak olyan vállalatok, amelyek a konkurenciától csábitják el a számukra kívánatos munkavállalókat. A hangsúly mindkét esetben a minőségi cserén van. „A tapasztalt munkaerőt kereső cégek nehezebb helyzetben vannak, amikor ki akarják választani a számukra megfelelő szakembert” - nyilatkozta a hvg.hu-nak korábban Jankovich Ilona, a ProfiPower ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint a piacon rengeteg a jelentkező, egy-egy álláshirdetésre nem csak a valóban képzett és rátermett munkavállalók jelentkeznek, ez pedig azzal jár, hogy a cégeknek alaposan körül kell nézniük a piacon. „Nem feltétlenül a legjobbakból válogathatnak, hiszen a legjobb embereitől senki sem válik meg szívesen” - hangsúlyozta Jankovich.