szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A korábban bejelentetthez képest mintegy kétezerrel több Opel-dolgozó elbocsátása várható az Opel európai üzemi tanácsának hétfői bejelentése szerint.

A testület azt közölte, hogy az átdolgozott megmentési tervről folytatott megbeszéléseken a terv személyi számai az eddig kilátásba helyezett 8300-hoz képest kétezerrel több állás megszüntetésére utalnak.

Az Európai Bizottság kész arra, hogy támogatást adjon az unió globalizációs, illetve szociális alapjából azoknak a dolgozóknak, akiket elbocsátanak az Opeltől - közölte nemrégiben a bizottság egyik szóvivője. A legfontosabb, hogy átképzések révén az emberek ismét munkába állhassanak - hangsúlyozta a szóvivő.
  
A General Motors európai igazgatója a múlt csütörtökön bejelentette, hogy a cég európai gyáraiban összesen 8300 munkahelyet szüntetnek meg. Bezárják az antwerpeni Opel-gyárat, ahol 2300 munkahely szűnik meg, Németországban pedig 4 ezer állást építenek le. Az Opel összesen mintegy 48 ezer alkalmazottat foglalkoztat közvetlenül Európában. Csak a belgiumi üzem felszámolása mintegy 10 ezer beszállítói munkahelyet is érint.

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Kincses Gyula: Fontolóra kellene venni, hogy a közegészségügyben megvásárolhatóvá tegyék a szabad orvosválasztást

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Az első pillanatban szívinfarktusnak tűnt, de aztán kiderült, hogy összetört egy nő szíve, mert túl sok wasabit evett

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál