szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Spanyolországban 20,5 százalékra rúgott a munkanélküliség az idei első negyedévben, ami azt jelenti, hogy 4,61 millióan voltak állás nélkül - számolt be a spanyol média a statisztikai hivatal adataira hivatkozva, amelyek a hivatalos, pénteki publikálásnál véletlenül korábban kerültek fel a hivatal honlapjára.

Elemzők 19,6 százalékra számítottak a tavaly negyedik negyedévi 18,8 százalékot követően Spanyolországban. Az Európai Unióban a legutolsó adatok szerint februárban Litvániában volt a legmagasabb a munkanélküliség - 21,7 százalék -, majd Spanyolország következett, miközben az uniós átlag 9,6 százalékot tett ki.

 

MTI Karrier

400 munkahelyet teremt a Bosch

Megkezdődött a Bosch walesi gyártási kapacitásainak Magyarországra telepítése, az első gyártósor augusztusban érkezik meg, az áttelepítés befejezésére az előzetes tervek szerint 2011 augusztusában kerül majd sor - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

Karrier

Munkanélküliség: mit jósolnak az elemzők?

11,5 százalék körüli munkanélküliséget várnak elemzők, akik úgy látják, már erősödik a munkaerő-kereslet a külföldi tulajdonú cégeknél, a belföldre termelő és szolgáltató vállalatoknál azonban még lehet leépítés. A kifutó közmunkaprogramok is kedvezőtlenül befolyásolják a munkanélküliséget.

BKK-busszal ütközött, kisiklott a 17-es villamos a Kolosy téren – fotók

BKK-busszal ütközött, kisiklott a 17-es villamos a Kolosy téren – fotók

Volt NATO-főparancsnok: A NATO összeomlása fenyeget

Volt NATO-főparancsnok: A NATO összeomlása fenyeget

Úgy égettük a gázt februárban, mint az előző két télen soha, és ez megemelheti az inflációt is

Úgy égettük a gázt februárban, mint az előző két télen soha, és ez megemelheti az inflációt is

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál

Fél évet csúszik a Ryanair újítása, egyelőre nincs változás a beszállásnál