szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két év alatt mintegy 700 megváltozott munkaképességű dolgozót tudott visszavezetni a munkaerőpiacra az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ, amelynek szakképzései között kiemelt területet jelent az informatika - mondta a szervezet öt éves rehabilitációs programjának projektmenedzsere csütörtökön.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ 2008-2013 között 2,5 milliárd forintot fordíthat 50-79 százalékos rokkantsági fokú emberek képzésére. Terveik szerint a programmal 2013-ra csaknem 1.600 főt tudnak majd visszavezetni a munkaerőpiacra - mondta Oláh Zoltán.

Az öt éves projekt - mint mondta - jelenleg a felénél tart, mintegy 400 embert sikerült munkába állítaniuk a képzést követően, további 300-an pedig a bértámogatással működtetett "munkakipróbálási" programon vesznek részt. Ennek keretében három hónapig dolgozhatnak egy-egy munkahelyen a támogatottak, a bérüket ezalatt a munkaügyi központ fizeti. Ezt követően vagy állandó munkát kapnak vagy további, maximum egy évig tartó munkaidőszakot támogatnak - tette hozzá be Oláh Zoltán.

A régióban 7600 csökkent munkaképességű ember dolgozik a rehabilitációs járulékból támogatott szervezeteknél. A bértámogatottak létszáma és a munkabérük összege - mintegy 4,2 milliárd forint évente - egyaránt itt a legmagasabb az országban - mondta Vincze Imre, a munkaügyi központ szakmai igazgatója.

 

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Gondolkozz velünk: Tavaszi böngésző – Szexi a matek 20.

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést