Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nőtt az álláskínálat az utóbbi hetekben Fejér megyében; az idénymunkák megkezdődésének és a gazdaság lassú élénkülésének eredményeként a múlt év hasonló időszakához viszonyítva a hónap elején 62,7 százalékkal több, 698 állást kínáltak a térség munkáltatói
Idén először fordult elő, hogy a kínált állások száma meghaladta a tavaly hasonló időszakban betölthető állások számát - mondta Jankóné Szépe Mónika, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ PR referense. A meghirdetett álláshelyek két-két ötödét szakmunkásokkal, illetve betanított munkásokkal, valamivel több mint egytizedét segédmunkásokkal kívánják betölteni, s a munkahelyek többségének elnyeréséhez elegendő a nyolc általános iskolai végzettség. A legkevesebb lehetőséget a szellemi foglalkozásúaknak kínálják, ők a hónap elején a betölthető állások 5,9 százalékából, 41 munkahely közül válogathattak.
Az előző év azonos időszakához képest Fejér megye két körzetében - Mór és Sárbogárd térségében - csökkent, Bicske, valamint Gárdony körzetében viszont nőtt az álláskeresők száma. A megyében csaknem 24 és félezer regisztrált álláskereső van, ami 9,9 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakában nyilvántartottnál. A regisztrált álláskeresők száma az elmúlt hetekben a leglátványosabban - 11,8 százalékkal - feltehetően az idénymunkák megkezdődése miatt, a megye gazdaságilag hátrányos helyzetű térségében, Sárbogárd környékén csökkent, de március óta folyamatosan mérséklődik Mór környékén is. Az utóbbi azért is figyelemre méltó, mert az autóiparhoz kapcsolódó cégein keresztül, a megyében azt a térséget sújtotta a legnagyobb mértékben a gazdasági válság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.