szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A magyarországi cégek 58,2 százaléka már konkrétan tudja, hogy mennyivel növeli a munkavállalók bérét jövőre, míg 13,4 százalék még bizonytalan abban, hogy lesz-e egyáltalán emelés - erre az eredményre jutott a Hay Group tanácsadó cég legfrissebb felmérése.

A felmérést a Hay Group Javadalmazási Információs Szolgáltatások divíziója készítette, 422 résztvevő ügyfelének adataiból, ami csaknem  240 ezer  munkavállaló egyedi adatait jelenti. A megkérdezett cégek további 28,4 százaléka is béremelési tervekről számolt be, ugyanakkor még nem tudta megmondani ennek mértékét. A legtöbb bizonytalan vállalat valószínűleg kivár a döntéssel, amíg a 2011-es személyi jövedelemadóval kapcsolatos kérdések tisztázódnak, és az idei vállalati eredményekről már pontosabb képet lát. Az adatokból az is kiderül: a 2005-ös szint alá süllyedt idén a bruttó bérek reálértéke Magyarországon, a mai összegek az öt évvel ezelőttiek 99 százalékát érik.

A felmérés adatai szerint a vállalatok idén átlagosan 3,7 százalékos béremelést hajtottak végre, ami alacsonyabb az idei inflációs várakozásoknál, ráadásul tavaly is kisebb volt az emelés, mint a tényleges infláció. A bérpiaci mozgások tekintetében nem látható nagy átalakulás az elmúlt évet tekintve: változatlanul a gáz- és olajipar vezeti a legjobban fizető szektorok listáját, míg az ipari termelő és a kiskereskedelmi szektorban a legalacsonyabbak a bérek. Idén újra nőtt a Budapest-vidék különbség a fizetések tekintetében, a keleti országrész átlagosan 21, míg a nyugati közel 17 százalékkal marad el a budapesti bérektől - olvasható a közleményben.

 

Zelenszkij Putyin tűzszünetéről: 30 óra elég a címlapokra, de a békének csak 30 nap adhatna esélyt

Zelenszkij Putyin tűzszünetéről: 30 óra elég a címlapokra, de a békének csak 30 nap adhatna esélyt

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

Mindennapjaink részévé vált a visszaváltás

Mindennapjaink részévé vált a visszaváltás

Hazudik a mesterséges intelligencia, de nagyobb baj, hogy nem tudják fegyelmezni

Hazudik a mesterséges intelligencia, de nagyobb baj, hogy nem tudják fegyelmezni