szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Képzettségük önálló foglalkozásként való állami szintű elismertségéért harcolnak a német csontkovácsok, akik szeretnék a képzés kereteit is meghatározott szabályokkal rendszerezni.

A kívánt helyzet egyelőre csak Hessenben valósult meg - mondta Marina Fuhrmann, a német csontkovácsok szövetségének vezetője Hamburgban. Az alternatív orvoslási fajtákhoz tartozó csontkovácsolás elsősorban mozgásszervi zavarokkal foglalkozik. A csontkovácsok szerint módszerük holisztikus, enyhe kezelési forma, amely hátfájás és irritábilis bél szindróma (IBS) esetében is hatásos.

Fuhrmann kritizálta a jelenleg általános helyzetet: aki elvégzi a viszonylag rövid hétvégi szemináriumokat, máris dolgozhat csontkovácsként. Hessenben azonban legalább 1350 képzési óra szükségeltetik ehhez. Csütörtöktől vasárnapig 330 szakember vesz részt a szövetség nemzetközi kongresszusán Hamburgban.

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Meghalt Halmosi Zoltán válogatott labdarúgó

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat