Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Átlagosan nyolc százalékkal emeli a munkavállalói béreket január elsejei visszamenőleges hatállyal a Hankook Tire Magyarország Kft - közölte a rácalmási gyár.
A közlemény szerint a béremelés mértéke meghaladja az Országos Érdekegyeztető Tanács által ajánlott 4-6 százalékot, inflációkövető, s kompenzálja az adótörvény módosításával hátrányos érintett munkavállalók keresetkiesését. A béremelésen felül évi 20 ezer forinttal nő a vállalatnál a cafeteria összege. "A Hankook Tire Magyarország Kft. mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a jó munkafeltételeket dolgozói számára. A vállalat minden évben emeli a béreket: 2010-en 5 százalékkal, (...)valamint bevezette a cafeteria rendszert"- olvasható a közleményben.
A leírtak szerint a cég egyszeri meleg étkezést is nyújt minden alkalmazottjának, továbbá ingyenes munkába szállítást, albérletet, vagy lakhatósági támogatást biztosít a számukra. A vállalat általános gyakorlata szerint eddig április környékén döntöttek a béremelésről. Az idén erre hamarabb került sor a magyar adótörvényi változások, illetve azoknak a munkavállalók fizetésére gyakorolt hatásai miatt. A cég alkalmazottai először áprilisban kapják kézhez a megemelt fizetést, a januártól felhalmozódott különbözettel együtt. A béremelésről hozott döntést kedden közölték a dolgozókkal és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével (VDSZ) is - mondta el az MTI érdeklődésére Roy Katalin, a cég kommunikációs menedzsere.
A VDSZ múlt heti közlése szerint az új adótörvény a Hankook Tire Magyarország Kft. 1800 dolgozójából 1700-at hátrányosan érint. Az érdekképviselet ezért a március 2-ig megtartott két bértárgyaláson 8 százalékos bértömegnek megfelelő béremelést, vagy más struktúrában egységes fix összegű béremelést tartottak elfogadhatónak a kiskeresetűek keresetcsökkenésének kompenzálására. Sikertelen tárgyalás esetére a cégnél munkabeszüntetést helyeztek kilátásába, s sztrájkbizottságot alakítottak.
A munkáltató akkor még 6 százalékos béremelésre tett javaslatot, hozzátéve, hogy a tárgyalásokat folytatni akarja, de a döntéshez hosszabb időre van szükség. A tervek szerint a felek március 9-én, szerdán ültek volna ismét tárgyalóasztalhoz.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.