szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Számítási hiba miatt volt kénytelen visszavonni 2010-es ígéretét az oktatási államtitkárság – tavaly augusztusban még azt jelentették be, hogy a 2010/2011-es lesz az utolsó tanév, amely nem hétfőn kezdődik, és nem pénteken zárul. Idén mégis szeptember elseje, csütörtök lesz az első tanítási nap.

Az Eduline úgy tudja, bár az iskolaigazgatók többsége támogatta volna a tanév rendjének módosítását, az erőforrás-minisztériumban komoly vitát kavart a köz- és felsőoktatási koncepció kritikus elemei mellett eltörpülő ötlet, sokan feleslegesnek tartották a változtatást. A közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint a terv visszavonásához inkább az vezetett, hogy elkövettek némi „időszámítási baklövést”, hiszen az „egyszerre nem tud megvalósulni a naptár tulajdonságai miatt, hogy mindenképpen hétfőn kezdődjön, és mindenképpen pénteken legyen vége a tanévnek”.

A cikk folytatását az Eduline oktatási oldalon olvashatja el.

MTI Karrier

A PDSZ nem akarna hosszabb tanévet

A PDSZ tiltakozik minden olyan törekvés ellen, amely a közoktatásban dolgozók munkaterheinek növelésére irányul, ugyanakkor azt elfogadhatónak tartaná, ha a magyar diákok számára a közoktatás azonos hosszúságú tanév keretében több tanítási órát nyújtana.

eduline.hu Karrier

Mégis szeptember elsején kezdődik a 2011/2012-es tanév

Megjelent a 2011/2012-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Hoffmann Rózsa államtitkársága felrúgta az eddigi szokásokat, az oktatásért felelős tárca eddigi vezetői ugyanis jóval korábban, minden év májusában hozták nyilvánosságra az érettségi időpontokat is tartalmazó dokumentumot.

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

Dr. MI szól, ha baj van: így értékel laborvizsgálatokat egy magyar algoritmus

„Be akartam bizonyítani, hogy anya is okos”

„Be akartam bizonyítani, hogy anya is okos”

Milliárdokat spórolunk az országnak, megmondjuk, mi a magyarok véleménye Ukrajna EU-tagságáról

Milliárdokat spórolunk az országnak, megmondjuk, mi a magyarok véleménye Ukrajna EU-tagságáról

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből