szerző:
MTI/Magyar Hírlap
Tetszett a cikk?

Új tantárgyakat vezet be a készülő Nemzeti Alaptanterv a köznevelési törvény legfrissebb tervezete alapján - tudta meg a Magyar Hírlap.

A napilap pénteki számában megjelent cikk szerint kötelező tantárgy lesz a művészet, a honvédelmi nevelés, a KRESZ, az egészségnevelés, a családi életre nevelés, a pénzügyi-fogyasztóvédelmi ismeretek, illetve a hon- és népismeret. Az új alaptanterv a jelenleginél sokkal konkrétabban meghatározza a tananyagot, az intézmények mindössze tíz százaléknyi mozgásteret kapnak, hogy helyi sajátosságokkal egészítsék ki a központi előírásokat.

A koncepció szerint az iskolaigazgatók kinevezéséről állami és önkormányzati intézményeknél az állam dönt, de a kormányhivatal egyetértésére van szükség egyházi és magánintézmények esetén is. A tervezet előírja: a központilag finanszírozott pedagógusbéreken felüli juttatásokat az intézményeknek alapítványi forrásból kell előteremteniük, az így megszerzett támogatás húsz százalékát viszont egy központi alapba kell befizetni. Az alapba összegyűlt pénzt az oktatási államtitkárság később a hátrányosabb helyzetű intézmények között oszthatja majd fel.

A hároméves kortól kezdődő óvodáztatás kilencmilliárd forintos többletköltséggel jár, a pedagógusbérek központi finanszírozása ugyanakkor nem igényel pluszkiadásokat - ismerteti a törvénytervezetet a Magyar Hírlap.

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek

Biden 8 milliárd dolláros fegyverszállítmányt küldhet Izraelnek

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”

„Magyarország egy süllyedő hajó, de ez a kedvenc hajóm a világon”