szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Tudományos-fantasztikus sztorit faragott a felsőoktatási tervezet körül kialakult vitákból a Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata. Az egyetemisták szerint a Hoffmann-kormány-egyetemek hármas harca leginkább egy Schwarzenegger-filmre hasonlít.

„A forgatókönyv – Hoffmann Rózsa államtitkár asszony karakterével a centrumban – egyre inkább kezd olyan klasszikusokra emlékeztetni, mint az Arnold Schwarzenegger által jegyzett Total Recall – Az emlékmás című tudományos fantasztikum. Az idő múlásával nehéz eldönteni, hogy az események és a kijelentések vajon tényleg megtörténtek, vagy pusztán főhősünk álomvilágában léteznek” – így kommentálták a 2010 novemberében bemutatott, azóta többször átdolgozott tervezet körül kialakult vitákat a Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának tagjai.

A cikk folytatását az Eduline oktatási oldalon olvashatja el.
Dreissiger Ágnes Itthon

Főiskolát csinál a kormány a Corvinusból?

Elkészült a felsőoktatási törvény koncepciója, amelynek alapján a jelenlegi 29 intézményből valószínűleg 26 maradna meg, az államilag finanszírozott képzésben részt vevőkkel pedig szerződést kötnének, hogy meghatározott ideig Magyarországon kell dolgozniuk. Több intézmény rektora is azt mondja: az integráció önmagában nem átalakítás, és kérdéses az intézmények átsorolása is. A koncepció szerint ugyanis a jövőben csak tudományegyetemek és főiskolák lennének.

eduline.hu Karrier

Miért satírozta ki a felsőoktatást Orbán Viktor?

A fix árfolyamos végtörlesztésen, a luxusadón, a közmunkán és a stabilitási törvényen kívül több dologról is beszélt volna Orbán Viktor idénynyitó parlamenti felszólalásában, de néhány mondatot kihúzott az eredeti szövegből. Kimaradt például a felsőoktatás, pedig a következő két-három évben nagy változások jönnek.

Szovjet katonákat kővé változtató űrlények szerepelnek egy bizarr CIA-aktában

Szovjet katonákat kővé változtató űrlények szerepelnek egy bizarr CIA-aktában

Vucsics élő adásban hamisította meg egy kisfiú levelét

Vucsics élő adásban hamisította meg egy kisfiú levelét

Pár éve nagyon sok dél-koreai jött Magyarországra, de mára alig maradtak

Pár éve nagyon sok dél-koreai jött Magyarországra, de mára alig maradtak

Jeff Bezos kilövi az űrbe a leendő feleségét

Jeff Bezos kilövi az űrbe a leendő feleségét