szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem számít arra, hogy az új felsőoktatási törvény munkaanyagát "visszaküldené" a kormány. Az államtitkár kedden azt mondta, hamarosan elkészülnek a joganyaggal.

Az oktatási államtitkár a Fidesz–KDNP-frakciószövetség kedd délutáni ülése előtt újságíróknak kifejtette: a törvényalkotás hosszú folyamat, a tervezetet a kormány elé kell terjeszteni, és le kell folytatni a közigazgatási, a társadalmi, valamint a tárcaközi egyeztetést is. A felsőoktatási törvény joganyagával majdnem készen vagyunk – fogalmazott Hoffmann Rózsa, aki kérdésre válaszolva közölte: nem számít arra, hogy a kormánytól esetleg visszajön a munkaanyag.

Hoffmann Rózsa
MTI / Szigetváry Zsolt

A keretszámokra vonatkozó szabályozásnak – amely nem része a felsőoktatási törvénynek – november végéig kell elkészülnie – tette hozzá.

Bódis József, a rektori konferencia elnöke kedden azt mondta, hogy pénteken olyan állapotba kerülhet a nemzeti felsőoktatási törvény koncepciója, hogy azt a rektorok is megismerhetik; ezután két napon belül a Magyar Rektori Konferencia (MRK) tagjai érdemben véleményt tudnak mondani a tervezetről. Előzőleg az MRK képviselői tárgyaltak Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszterrel és Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárral.

 

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

A MÁV szerint műszaki hiba okozhatta a januári mozdonytüzet a Keletiben

Lenyomná az Avatart egy kínai animációs film, amely már 1 milliárd dollárt termelt

Lenyomná az Avatart egy kínai animációs film, amely már 1 milliárd dollárt termelt

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon