szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzés rendszerének megújítását célzó törvény tervezetét - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztájékoztatóján, ahol hangsúlyozta: a foglalkoztatás szintjének emelése kizárólag a szakképzés rendszerének teljes átalakításával valósítható meg.

A kormányszóvivő elmondta: a jelenlegi szabályozás nem adott megfelelő választ a munkaerő-piac valós igényeire, ezért a jövőben nagy hangsúlyt kell helyezni a gyakorlati ismeretek elsajátítására, ezért az egyetemeknek és az  ipari központoknak jobban együtt kell működniük a szakképzés területén. 

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára  a részletekről elmondta: a szakiskolai képzés jelenleg túl hosszú, a 4-5 év alatt túl sok a közismereti tárgy, az első két évben nem találkozik a hallgató a szakmájával, nagy a lemorzsolódás. Jelenleg az is probléma, hogy a gyakorlati képzésben kevés cég vesz részt,  a képzés végén kapott OKJ-s bizonyítvány pedig csak elméletben teszi alkalmassá a tanulókat a szakmára. 

Fontos változás, hogy általánossá teszik a 3 éves szakiskolai képzést, ahol mindhárom évfolyam szakképző évfolyam lesz, a 9. évfolyamon elsősorban szakmai alapismereteket és közismereti tárgyakat tanítanak, a 10-11. évfolyamon pedig főként szakmai elméletet és szakmai gyakorlatot, mondta Czomba Sándor. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy nem minden szakmánál három éves a képzés, azoknál a szakképesítéseknél, ahol a szakma elsajátítása ennél hosszabb időt kíván, a törvény erre is lehetőséget kínál. 

Czomba Sándor és Giró-Szász András mai sajtótájékoztatója
MTI / Kollányi Péter

A szakközépiskolákban 4 éves lesz a képzés, utána egy, illetve két éves képzéssel lehet megszerezni a kvázi technikusi képesítést. Kiemelte, hogy a negyedik év végén nem szakmunkás bizonyítványt, hanem a TEÁOR szerinti besorolású szakképesítésre jogosító papírt kap a tanuló. Hozzáfűzte, hogy ezzel munkát vállalhat, vagy egyes szakmákban továbbtanulhat a szakma elsajátításáig. 

Beszélt arról is, hogy jelenleg több mint 400 képesítés szerepel az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ), itt is lesznek változások, 100 körülire szeretnék csökkenteni a képesítések számát, és átláthatóbbá tenni az OKJ rendszert. 

Czomba Sándor elmondta: jelenleg körülbelül 40.000 tanulószerződés van Magyarországon, ez a képzésben részt vevők számához képest nagyon alacsony, a következő években akár kétszeresére is nőhet számuk. Ehhez az szükséges, hogy azok a cégek, vállalkozások is partnerek legyenek a gyakorlati oktatásban, amelyek most nem foglalkoztatnak tanulót - ebben  számítanak a Magyra Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) segítségére. Tanulószerződés a szakképző iskolákban 10. osztálytól köthető, illetve jelentős korlátozásokkal tanuló előszerződést lehet kötni 9. évfolyamon is - jelezte az államtitkár. 

Hangsúlyozta: az első szakképesítés mindenkinek számára ingyenes, ez a szakközépiskolásoknál az 5. vagy 6. év végén szerzett szakmai bizonyítványt jelenti majd. A tervezet erősíti a duális rendszeren alapuló gyakorlati képzést, komplex szakmai és törvényességi ellenőrzési rendszert vezetne be, jelentősen kiterjesztenék a kamara szakmai és hatósági feladatait a szakképzésben, és átalakulna a szakmai vizsgáztatás rendszere is - mondta az államtitkár. Kiemelt szerepet kap a szakképzésben a pályaorientáció és a pályakövetés is - hangsúlyozta Czomba Sándor. 

Feljelenti Orbán Viktort a DK az elvesztett uniós pénzek miatt

Feljelenti Orbán Viktort a DK az elvesztett uniós pénzek miatt

Ismét egy gyermekotthon előtt feszült egymásnak Magyar Péter és Fülöp Attila

Ismét egy gyermekotthon előtt feszült egymásnak Magyar Péter és Fülöp Attila

70 óra tárgyalás után megállapodott a Volkswagen a német szakszervezetekkel, nem zárnak be gyárakat, de elbocsátának 35 ezer embert

70 óra tárgyalás után megállapodott a Volkswagen a német szakszervezetekkel, nem zárnak be gyárakat, de elbocsátának 35 ezer embert

Google-értékelés miatt tartóztatták le Dubajban, karácsonyra hazatérhetett az ír férfi

Google-értékelés miatt tartóztatták le Dubajban, karácsonyra hazatérhetett az ír férfi