Hét gyilkos hiba a motivációs levélben
Rejtett képességeink garantálhatják álmaink állását?
Ideje továbblépni, ha úgy érzi: elege van jelenlegi állásából, mi több, egész eddigi pályafutásából. De mi lesz azokkal az értékes tapasztalatokkal, amelyeket hosszú évek alatt korábbi munkahelyein szerzett? A válasz egyszerű: ne töröljön ki mindent, és kezdje újra a rajtvonalról. Hagyatkozzon inkább azokra a képességeire, készségeire, melyek létezéséről eddig talán nem is tudott.
Álláskereső dilemmája: csak szépítsek, vagy hazudjak is?
Tele van az álláspiac olyan pályázókkal, akik féligazságokkal próbálnak meg bejutni következő munkahelyükre. Szeretnének ugyanis kitűnni az óriási versenyben, amit egy-egy jó pozícióért kell megvívni. Egyesek csak füllentenek, esetleg néhány apróbb részletet elhallgatnak szakmai pályafutásukkal, végzettségükkel kapcsolatban, de szép számmal akadnak olyanok is, akik teljesen félrevezetik a munkáltatókat. Kinek mi fér bele, és mi az, ami már kiveri a biztosítékot a munkáltatóknál?
Állásinterjú: amire mindenképp kíváncsi a HR-es
Számtalan kompetencia meglétét vizsgálják meg a kiválasztással foglalkozó szakemberek, amikor egy-egy új szakember felvételéről döntenek. Mire érdemes álláskeresőként mindenképp odafigyelni, ha interjúszituációba kerülünk?
Bombabiztos felkészülési tippek állásinterjú előtt
Bizonyos kérdésekkel könnyen kiderítheti az álláskereső, milyen típusú interjúra számíthat, kivel beszélget majd, milyen előnyei, hátrányai lehetnek a meghirdetett pozíciónak, leendő munkahelynek. Ezután a pályázó gyorsan, alaposan felkészülhet a trükkös interjúkérdésekre.
Ölünkbe hullhat álmaink állása egy jó szakmai bloggal
Ki ne szeretne meggyőzni egy, vagy egyszerre akár több munkáltatót is arról, hogy ő az ideális alkalmazott, akit megéri minél magasabb fizetésért foglalkoztatni? Ebben segíthet egy szakmai blog, amely a kapcsolatépítés mellett a pályázó imidzsének építésére is alkalmas lehet. Összegyűjtöttük a blogolás legfőbb előnyeit.
Sótlan önéletrajzzal már semmire sem megy!
Általános önéletrajzot bárki képes írni, de igazán eredeti, átütő pályázati anyagot már sokkal kevesebb ember. Aki leragad a munkahelyek és az iskolák lelkiismeretes, ám szolgai felsorolásánál, a sablonos mondatoknál, már ki is húzta magát az esélyes pályázók közül. Hogyan adjuk el sikeresen önmagunkat egy A4-es oldalon?
Újjávarázsolt önéletrajz - négy egyszerű lépéssel
Ígéretes álláslehetőségektől eshet el az a pályázó, akinek nincs elég fantáziája, illetve nem képes időről-időre megújulni. Még azoknak az álláskeresőnek is érdemes felfrissíteniük az önéletrajzukat, akik úgy érzik: egyszer már tökéletes pályázati anyagot hoztak össze.