Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A HVG kiadója csütörtökön immár harmadízben indítja el országos középiskolás vetélkedőjét, a Tudásolimpiát. A 2010 óta megrendezett tavaszi versenyeken évente több száz iskola csapatai neveztek és sok ezer diák mérte össze két hónapon át a tudását azért, hogy a leggyorsabbak és legügyesebbek megnyerhessék az értékes díjak valamelyikét.
Csütörtökön indítja el a HVG kiadója a Tudásolimpia nevű országos középiskolai vetélkedőjét. A versenyzőknek nyolc héten át alkalmanként nyolcvan, a HVG hetilap adott számából föltett kérdésre kell válaszolniuk. A szervezők minden iskola, maximum 15 fős tanulócsapat, illetve egyéni jelentkező érdeklődésére számítanak. Leginkább azokra, akik a versengés izgalmán, a győzelem dicsőségén és a díjak megszerzésének örömén túl szeretik a nyomtatott betűk által felfedezni, megismerni a világ történéseit és képesek magabiztosan utat vágni maguknak a hírek rengetegében.
A játék menete
A versenyzők a Facebook-azonosítójukkal regisztrálhatnak, és a jelentkezés után nem kell mást tenniük, mint megválaszolni a hetente feltett kérdéseket, amelyekre az a heti HVG-ben található a megfejtés. A játékosoknak módjuk lesz „külső tanácsadót” is igénybe venni, hetente egy kérdésnél ugyanis segítségül hívhatják Facebook-ismerőseiket. A sorozat végén az összesített eredmények és a gyorsaság alapján dől el, kik lett az egyéni győztes és melyik iskola tudhatja magáénak a legjobb csapatot.
A vetélkedő célja az, hogy mindenki nyerhessen: izgalmat, ismereteket, ajándékokat, sőt a legszorgalmasabbak, leggyorsabbak és legügyesebbek mindhármat egyszerre.
Akinek jelentkezni akar, látogasson el a kviz.hvg.hu oldalra további információkért.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Augusztus 5-ig várják a pályázatokat a Dunaferr-utódcég működőképes eszközeire, amelyekért valamivel több, mint 14 milliárdot kell fizetnie a leendő tulajdonosnak.
Tavaly még csak 2,2 millió euró volt, igaz, idén több napon is kellett fizetni.