szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Egyetlen európai uniós országban sem használnak olyan hallgatói szerződést, mint amilyet a magyar egyetemistáknak kell aláírniuk 2012 szeptemberétől, hasonló szabályokról még a Corvinus Egyetemen működő Nemzetközi Felsőoktatási Kutatási Központjában sem hallottak. "Ledolgozásos" rendszer pedig egyedül Fehéroroszországban működik, de az előírások ott sem olyan szigorúak, mint itthon.

„A vezetés a felsőoktatás ingyenességét hirdeti, az egyetemi rendezvényeken azonban elismerik, hogy ez tulajdonképpen egy kölcsön, amelyet kétéves munkával kell visszafizetni” – mondja a fehérorosz Anna Yugova, aki jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem mesterszakos hallgatója. Fehéroroszországban 2002-ben vezették be a „ledolgozásos" rendszert: azoknak, akiknek a képzését az állam fizeti, a diploma megszerzése után az országban kell dolgozniuk.

A magyarországi hallgatói szerződésekkel ellentétben – amellyel az állam semmilyen garanciát nem vállal arra, hogy a végzettek el is tudnak majd helyezkedni, itthon ledolgozandó időt azonban előír – ott maga az állam „közvetíti ki” a végzetteket.

Hogyan működik a "ledolgozásos" rendszer, és milyenek lesznek a szabályok itthon? A cikk folytatása az Eduline oktatási oldalon olvasható.

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Az ÁSZ-elnök most se nevezte nevén Mészáros bankját, de elárulta, hogy az mire adott kölcsönt egy 233 milliárdos adósságú MNB-cégnek

Az ÁSZ-elnök most se nevezte nevén Mészáros bankját, de elárulta, hogy az mire adott kölcsönt egy 233 milliárdos adósságú MNB-cégnek

Túltolták a bulit a bikinis influenszerek, elsüllyesztettek egy Lamborghini jachtot Miamiban

Túltolták a bulit a bikinis influenszerek, elsüllyesztettek egy Lamborghini jachtot Miamiban

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után