Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Idén két lépcsőben nőnek a közalkalmazotti bérek, júniusban 8 százalékkal, októberben vagy novemberben pedig 7 százalékkal – közölte Victor Ponta kijelölt miniszterelnök. Ehhez Florin Georgescu pénzügyminiszter-jelöltnek 0,35 százalékos éves deficitcélt kellett kialkudnia Románia hitelezőivel.
Június 1-jétől 8 százalékkal nagyobb fizetést kapnak a közalkalmazotti – szögezte le Victor Ponta hétfőn, miután találkozott a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság küldöttségével. A kijelölt kormányfő hozzátette: a 15 százalékig hátralevő bérnövekedés októberben vagy novemberben történik majd, a gazdasági helyzet függvényében. A béreket 15 százalékkal kellene növelni ahhoz, hogy ismét elérjék a 2010-es szintet, amikor 25 százalékkal csökkentették a fizetéseket a közszférában.
Ponta azt is elmondta, hogy a béremelés úgy lehetséges, hogy Románia újratárgyalta nemzetközi hitelezőivel az idei éves deficitcélt. Florin Georgescu pénzügyminiszter-jelölt abban állapodott meg a küldöttséggel, hogy Románia idei éves deficitcélja a GDP 2,25 százaléka lesz, azaz 0,35 százalékkal magasabb az eddigi szintnél. Pointa hozzátette: a deficitcél semmiképpen nem fogja meghaladni a 3 százalékot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.