szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szlovákiai magyar üzletasszony lehet az Év nője Szlovákiában egy jelenleg zajló versenyen - adta hírül a szabadujsag.com.

Vicsápi Bugyi Natáliát egyedüli magyarként jelöltek a presztízsértékű díjra az üzletasszony kategóriában. A még csak harmincas évei elején járó üzletasszony a múltban már sikeresen szerepelt egy a mostanihoz hasonló versenyen, hiszen 2010-ben az Év üzletasszonyának választották.

"Egy előadást tartottam, amely után megkértek, hogy induljak a versenyen. Először tiltakoztam, hiszen úgy véltem, vannak nálam jóval tapasztaltabb üzletasszonyok is, de végül aztán meggyőztek" - emlékezett vissza jelölésének körülményeire Vicsápi Bugyi Natália. Hozzátette, a két évvel ezelőtti siker és a mostani jelölés is váratlanul érte.

"Ennél a díjnál nem lehet nevezni, hanem jelölések alapján kerülnek be az emberek. A zsűri dönt tehát a jelöltekről, én egy levélben értesültem róla" - mondta el az üzletasszony. Megjegyezte, amikor döntenie kellett arról, hogy elfogadja-e a jelölést, felmerült benne a kétely, hogy vajon lehetséges-e, hogy egy magyar legyen az Év nője Szlovákiában, ám végül mégis úgy döntött indul a versenyen.

"Amikor aztán végignéztem a feltételeket, s láttam, szavazás útján dől el vajon ki nyer, úgy döntöttem belevágok" - mondta el az üzletasszony. Hozzátette, bár eddig sok pozitív visszajelzést kapott, nagyon kíváncsi mi lesz az eredmény.

Adókedvezményekkel és a jogállam megerősítésével készülnek a hagyományos német pártok az AfD és Musk megfékezésére

Adókedvezményekkel és a jogállam megerősítésével készülnek a hagyományos német pártok az AfD és Musk megfékezésére

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

Economist: Közép-Európa putyinizálódik

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót