szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csökkent a regisztrált álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a márciusi adatok szerint - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatóhelyettese azzal összefüggésben, hogy Állás- és Innovációs Börzét rendeztek a Nyíregyházi Főiskolán.

Közel tízezerrel kevesebb állástalant tartottak nyilván márciusban, mint egy hónappal korábban; számuk megközelítette a 63 ezret. Az álláskeresők 12,8 százaléka tartozik a pályakezdő fiatalok körébe, közülük körülbelül ötszázan diplomások.

A pályakezdő álláskeresők száma is csökkent, köszönhetően annak, hogy több munkahely létesült a megyében, a munkaügyi központ pedig bértámogatással segíti azokat a munkáltatókat, akik fiatal álláskeresőket kértek ki foglalkoztatásra - közölte az igazgatóhelyettes.

Az állásbörze az idén innovációs börzével bővült ki, amelyen szakmai előadások keretében mutatják be a főiskola szerepét a megyei gazdaságfejlesztésben. A börzén húsznál több kiállító várja a hallgatókat.

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?

16%-kal növeli a korai halál kockázatát, mégis rengetegen csinálják – mi az?

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

Több mint 500 kisállat pusztult el, miután kigyulladt egy dallasi bevásárlóközpont

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába

Gattyán-üzlettárs ájurvédikus gyógyító kísérte el Orbán Viktort Indiába