szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az áprilisi adatok alapján öt százalék alá csökkent a munkanélküliség Győr-Moson-Sopronban - közölte az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának csütörtöki, kihelyezett ülésén a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója.

A márciusi 5,4 után a múlt hónapban 4,9 százalék volt az álláskeresők aránya. Ez a közmunkaprogram beindulása mellett annak volt köszönhető, hogy folyamatosan vesz fel embereket az Audi, valamint a kis- és középvállalatok igénye is jelentős a minőségi szakmunkások iránt.

Hagyományosan Sopronban a legalacsonyabb a mutató - áprilisban 3,1 százalékos volt. A legmagasabb a győri 6,3 százalékos érték, aminek hátterében az áll, hogy itt a legnagyobb a mozgás, hiszen általában a megyeszékhelyen jelentkeznek be az ország más térségeiből érkező munkakeresők.

A bizottsági ülésen az igazgató arról beszélt, hogy kettősség jellemzi a megye munkaerőpiacát. Az aluliskolázottakat nem tuják kiközvetíteni, így őket csak a közmunka-programba tudják bevonni. Hiány van ugyanakkor minőségi munkát végző, legalább alapfokú nyelvismerettel is rendelkező szakmunkásokból.

Mint mondta, sokan indulnak Kelet-Magyarországról és a Dél-Dunántúlról Ausztria felét úgy munkát keresni, hogy előzetesen nem tájékozódnak és nincs nyelvismeretük; mostanra már statisztikailag kimutatható közülük azok aránya, akik a kudarc után Győr-Moson-Sopron megyében próbálnak elhelyezkedni.

Az igazgató megemlítette: a szakképzett munkaerő hiányán azzal próbálnak enyhíteni, hogy Észak-Magyarországról - ahol több képzési pénz áll rendelkezésre, de nincsen a végzettek számára elegendő munkahely - szakembereket hoznak a megyébe. Ezzel - jegyezte meg - nem csupán az ő helyzetükön javíthatnak, de példát is mutathatnak a külföldön dolgozó magyar szakembereknek: idehaza is el tudnak helyezkedni.

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

„Io napot chivanoc” – búcsúzik Klaus Iohannis, aki ledarálta a román demokráciát

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Most is van home office a MÁV-nál, csak nem úgy hívják

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Tápiószelén két iskola is kapott bombafenyegetést hétfőn

Tápiószelén két iskola is kapott bombafenyegetést hétfőn