szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Jobbik támogatja azt a hajdúsámsoni népszavazási kezdeményezést, amely megakadályozná, hogy a helyi iskolát és óvodát átvegye a Hit Gyülekezete - mondta Rubi Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A politikus az ügy előzményeiről szólva elmondta: a hajdúsámsoni képviselő-testület döntése alapján a település egyetlen óvodáját és iskoláját  szeptember 1-től öt évre átvenné a Hit Gyülekezete.

A jobbikos képviselő - aki "biznisz szektának" nevezte az egyházat - hozzátette: a szülők tiltakozásul népszavazást kezdeményeztek, azonban a helyi választási iroda "mondvacsinált" okokra hivatkozva megtagadta az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését. Rubi Gergely szerint ugyanakkor szerdán a bíróság semmissé tette ezt a végzést, így megindulhat az aláírásgyűjtés, amelyet a Jobbik támogat.

A politikus bízott abban, hogy a népszavazási kezdeményezés eredményes lesz, az önkormányzat pedig meggondolja magát és semmisé teszi a Hit Gyülekezetével kötött megállapodást.

Rubi Gergely felhívta a figyelmet arra is, hogy 200 szülő már írásba adta, hogy a gyerekeiket kiveszik az iskolából, ha a Hit Gyülekezete átveszi az intézményt, ugyanakkor Hajdúsámson 20 kilométeres körzetben nincs olyan iskola, amely tudná fogadni az érintett gyerekeket.

Tanárok és diákök demonstrációja májusban, Miskolcon
MTI / Nagy Lajos

Közölte azt is: mivel "anyagi mutyit" sejtett a háttérben, ezért egy hónappal ezelőtt, országgyűlési képviselőként az üggyel kapcsolatos összes dokumentumot kikérte az önkormányzattól, a kért információkat azonban nem kapta meg, így feljelentés tesz emiatt.

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Több Gmail-fiókkal is e-mailezhet, mutatjuk, hogyan használhatja kényelmesen őket

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni