szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Agrárkamara (MAK) küldöttgyűlése új elnököt, három alelnököt, valamint főtitkárt választott, ezzel megalapozta az új köztestület alapításának feltételeit az Országgyűlés által megszavazott, de még hatályba nem lépett törvénybe foglaltak értelmében - ismertette a Magyar Agrárkamara ügyvezető elnöksége pénteki közleményében.

A kamara július 18-án tartotta küldöttgyűlésének döntése alapján az elnök Hegedűs Imre, Fejér megye küldötte, a három alelnök Rózsás Attila, Budapest, Osvay György, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, és Hódi Pál, Csongrád megye küldötte lett. A főtitkári feladatkörre Kőváriné Bartha Ágnest, Bács-Kiskun megye küldöttét választották - közölte a szervezet az MTI-vel.

Az új tisztségviselők annak tudatában vállalták a jelölést, hogy mandátumuk ideje egyelőre meghatározhatatlan - de legkésőbb 2012. december 6-án lejár - a most még hatályos, ide vonatkozó törvény és az alapszabály szerint - jegyezték meg.

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál